Misfits: Második évadon túl

Kiaknázták a lehetőségeket az évadban, amit az előzőben már megalapoztak. Haladt előre a történet és még egy karácsonyi különkiadással is többet láthattunk idén. A főmozgatórugója még mindig a jól eltalált karakterek, akikkel még nem merítettek ki minden tartalékot és a humorfaktor is magasan van. Volt főszál is, ami szintén piros pont, de nekem a végeredmény nem egységes. Az élveszhetősége ellenére se, mert látok pár kilógó buktatót, amibe azért belementek az írók, de központi hiba főleg, mely kissé elvonatkoztat a pozitívumoktól.

Misfits-s02x07-1

A szereplők karakterfejlődése rendbe volt, de az utolsó két rész tragédiái kicsit rontottak az összképen, mert a rejtélyes megmentő kilétének felfedése után nagykönyv törvényszerűségei szerint zajlottak az események, amelyek kicsit önismétlésbe torkollottak, ami nem annyira szembetűnő, de elgondolkodtató. Az új lehetőségek adottak és a 3. évadban remélem kihoznak belőle valamit. Az alapfelállást meg módosíthatnák azzal, hogy egyes változások véglegesek maradnának, akik távoztak, a rész végén vagy a következőben ne térjenek egyaránt vissza, ebben a hét részben is unalmassá válik, ha más sorozatokba láttál tucatszor hasonlót. Ez meg hosszútávon vissza fog ütni. És túl hamar lapossá válhat az izgalomfaktor.

Misfits-s02x07-2

Ezért, ha már valamit meglépnek ne legyen visa-versa, hanem végleges. Máskülönben minden rendbe volt, de Nathan bélfunkciós poénjai olykor unalmasnak hatnak. Curtis is mindig megmenti a helyzetet, de valahogy a tavalyi évad zsenialitását kicsit hiányoltam most. Ezért is 7/10, most az évad. És remélem jövőre kicsit jobban odateszik magukat az írók.

Reklámok

Misfits 2×01 – Elindult a második etap

Tavaly a pozitív kritikák hatására kezdtem bele ebbe az angol remekbe, ami nyugati társait minden téren veri. A közmunkára ítélt öt fiatal egy különös vihar hatására különleges képességekre tesz szert. Ezt most nem részletezném. Az alacsony költségvetés ellenére elégé ötletes és a kivitelezésbe se lehet belekötni, de az igazi erőssége a karakterek. Már a második évad előzetesei is elég spoileresek voltak, de a sorozat marketingjéhez szükséges volt, mert a beharangozás pontos dátumát csak pár héttel ezelőtt tudtuk csak meg. Mindenképpen érdemes belevágnia az első évadba azoknak, akik hétköznapi különleges képességű szereplőket akarnak látni, mert ezen kívül a sorozat a sejtelmes környezettel is hozzátesz rendesen, főleg ahol szállásolniuk kell. Általában a főbb események ezen helyszínen zajlanak tömbnyire. Mégis érdekes tud maradni és a második évad rátesz még egy lapáttal erre, mert az első évad hat részéből megtudhattuk, hogy rajtuk kívül is vannak mások, hasonló képességgel rendelkező egyének. Főként ártani akarnak a kis csapatnak és kénytelenek megvédeni magukat tőlük, mivel a saját számlájukra is írható pár esett. Így képességeiket nem mások megmentésére használják, hanem önmagukéra és talán ez a sorozat egyik nagy erénye.

Misfits_2x01

Egy összecsiszolódott csapattá válnak szépen lassan és ha letelik a büntetésük, kérdés még mi lesz velük. Elválnak-e vajon útjaik végleg? De ne szaladjunk ennyire előre, mert a harmadik évadra is kell valamit tartogatni, de a történet halad és külső régi ismerősök olykor felkavarják barátaink kedélyeit, ha azoknak nem tetszik a ez társasság, amibe csöppent a másik. Sajnos, ha nem volna rejtegetnivalójuk, akkor nyitottabbak lennének mások felé is, de így a lebukástól való félelem, amit az adott helyzetek hoztak kénytelenek a kíváncsi szemek és fülek elől palástolni. És még egy kérdés ki a titkos jótevőjük? Már az is lett nekik. Szóval lesznek még itt rejtélyek, miközben a kívülállók is bekavarnak a történésekbe. Egy valamit kérek. Az évad maradék öt részébe már ne legyen több Kenny effektus, mert előzőleg és most még ez belefért, de a későbbiekben oldják ezt meg máshogyan. Amúgy nem aggódok, mert pont az alacsony epizódszám, ami miatt nem kerülnek bele fölösleges töltelékek. 8/10 és még sok ilyen jó részt neki.

The Walking Dead pilot – Elindultak a hallotak

Már volt szerencsém Frank Darabont egy két munkájához. Képes megragadni egy-egy jelenetben az emberi érzelmeket igen erőteljesen. És az egész műben beépíteni azt. Ha jóban megnézzük, ez egy dráma-sorozat igazából zombis körítéssel, ami a szokásos expozícióval építi fel a pilotot. Átgondolt, kifinomult, megtervezett bevezetés, amit már a a visszavett tempóból is érzékelhettünk. Az AMC csatorna szériáinak minőségét is bizonyítva  ismét és nem lóg ki a sorból egyáltalán, hanem szépen idomul hozzájuk. Mivel ez egy adaptáció és elég jól merítkezik, amit későbbiekben érezhetőbbé válik. Szépen bemutatták a környezetet és a kidolgozott élő hallottak kálváriáját. Az életben maradtak kételyei és egyesek múlni nem akaró gyötrelmei szemeik előtt lebegnek. Célt keresve életüknek, ami fő szabálya most a túlélés.

walking-dead-pilot-1

A főhős csak belecsöppent az egészbe és igyekszik feltérképezni helyzetét, közbe a túlélőkről nem tudva semmit. Ebben az egy órában Drabont remekül kezeli a hangulatot, ami az egész rész alatt keltett feszültséget nyomatékosítja. Nem unatkozunk egy percig se, mert ez az aspektus teljesen felöleli az egész történet csepegtetett cselekményét. Nem azt a felturbózott mindent ellövő látványorgiát hozza, ami nem baj, mert a fokozatos kibontás és a mértékletes adagolása a történetnek, ami lehetővé teszi, hogy elszakadjon a klasszikus elemektől, míg a véresebb jelenetek elől se zárkózik el, mert maga a témaválasztás alapkövetelményévé vált már.

walking-dead-pilot-2

Elég nagy kampányhadjárat előzte meg a bemutatást, amit még a korábban kikerült pilot kísértése is hozzátett a várakozáshoz, de kibírtam, mint mások is, akik a hivatalosan bemutatott anyagot tekintette meg velem együtt. És a visszhang nem volt hiába való, ha a promók képi és videó anyagában már sok jelenettel találkozhattunk, nem hiszem sokan sejtették, hogy milyen lesz ez a mű, de nem hiszem csalatkoztak, mert sikerült valami olyat létrehozniuk, ami kicsit eltér a megszokottól, mégis képes az ember befogadókéségét erősíteni. 8/10. Köszönjük a stábnak, mert a kezdeti lépésekkel sikeresen vették az első akadályt.

Bones 6×01 – Minden a régi

Jól indult ez az évad, az előző évadzárás utolsó jeleneteitől folytatódott a cselekmény és a cold open csont nélkül bejött, de utána ahogy kezdtek helyére kerülni a dolgok, egyre tipikusabb és kiszámíthatóbb lett a rész. A előző évadban a hasonló nyomozást eredményező Kennedys rész is jobban teljesített, de ott is hiányoltam a merészséget. Itt inkább az volt, hogy csak vártam mi sül ki az egészből és a random elkövető se volt az igazi, közbe nem teljesen ismeretlen arc volt (Numb3rsből ismerős lehet a többségnek). A hangsúly a megszokott újra megteremtésére volt fektetve, ami nagyot rontott az élvezeti értéken. Pár hete végeztem az előző évaddal is, de a fináléról nem véletlenül nem írtam, mert tipikus átlagos rész volt a végén egy cliffhangerrel, amit igazából ebben a részben alapoztak meg, csak azt felejtették el, hogy még lehetett volna mit nyújtani rajta, mert így rövid volt. A játékidő többi része meg a levegőben logó magánéleti problémákra ment el. Nem igazán díjaztam, hogy az ügyet lényegébe csuklóból megoldotta a csapat, közbe a gondolatmenet felvezetése jobb lett volna, mert így annyira rendhagyó a végeredmény, hogy az már fáj.

bones-6x01

Egy 6-7-es átlagot hozó sorozat évadnyitójától azért többet várnék, de ahogy néztem, csak azt láttam, nem kapunk semmi olyat, amit egy általában.  Most is azt bizonyította be a sorozat, nem érdemes hetibe követni, hanem napi egyes lebontásba egybe letudni az évadot és kész. Így is bizonytalanul álltam neki, de a jó kezdés után nagyot csalatkoztam Brennanékben. Még a következő rész megnézem a napokban, de továbbra se várok tőle megváltást. 4/10.

No Ordinary Family pilot – Családi összgyülekezet

Végre a The Incredibles élőszereplős változatát is csekkoltam. Elég jól összerakott pilot volt, mely a preair hibáit is kiküszöbölte (amiről persze csak olvastam). Itt hasonló a családtagok megismertetése, mint a fenn említett animációs filmben, de a képességeknél fukarkodtak, főleg a gyerekeknél. A szülők kapták a látványosabb adottságokat. Míg az utódok inkább helyzeti előnyüket tudják befolyásolni. Michael Chiklis és Julie Benz remek választásnak bizonyultak a nevelők szerepére, ha a megszokott rutinos színészi játékot is nyújtották. Valahogy a szuperhős téma működött, itt nem estem gondolkodóba, hogy jobbat is kitalálhattak volna, de ha jól csinálja a gárda, még valami jó is kisülhet ebből. Szóval felkeltették az érdeklődésem rendesen és itt nem fogom 3 rész után érezni, mint a többi újonc esetében, hogy érdemes nézni? Itt lettem először kíváncsi, mi lesz a sorozatból és nem csak a fejleményeket várom, hogy részről részre lássam, mit is kaptam most éppen. Szóval egy kedvelhető és érdekes sorozat lesz ez, ami sok rétegre bontható. Bűnüldözés, családi dráma, könnyeden szórakoztató feeling és még sorolhatnám.

No Ordinary Family pilot

Itt lesz mit bemutatni és a CGI effekteket is kimérték rendesen. Szépen néznek ki és kb. megmutatja, hogy hasonlót várhatunk a későbbi részekben is ezen a téren. Felvezetés ez, mint bevezető úgy érzem és kapunk egy olyan produkciót remélem, ami tényleg kikapcsol és nem a hibáin zakatol az agyam. A rész végi cliffhanger is felkeltette az érdeklődésem, hogy ez tényleg akar valamit, mivel más képességűek is vannak egy jobb X-men effektussal rendelkező is felbukkant, aki el is lett téve szépen. Nálam most biztos nyerő, de pár rész kell, hogy az egyensúly tartását tudják-e hozni nekünk, addig is szeressük, mert jó lesz ez. 7/10 tőlem.

The Cleveland show 2×01 – Rapben az igazság

A tavalyi középszerű évadot kíméletlenül kaszáltam, miután megnéztem az évadzáró részt. Hiába volt 1-2 kiemelkedő minőségű rész az évadban, keveset nyomot latban. Most itt vagyok a pozitív kritikáknak köszönhetően, mert MacFarlane a Family Guy évadnyitójával ellentétben, végre alkotott valamit, igaz egyes szereplők teljes mellőzése mellett érthetetlen okok miatt. Remek momentuma a 20 percnek, hogy a fekete kultúrában megpengette jobban az a bizonyos húrt, amit alapból hiányoltam az 1. évadból, amit megjegyeznék még, csak olvastam a szinkronjáról, állítólag kiváló, de aki még csak barátkozik Cleveland kalandjaival, ezzel a résszel kezdje a sort. És ha további ilyen részeket szállít a Foxnak MacFarlane, akkor maradok, mert már ideje volt megtérnie, ha jelenleg futó 3 sorozat szereplőinek felállása elégé egyforma.

the-cleveland-show-2x01

 

Mellőzi amúgy a sorozat cutaway jeleneteket ebből a sorozatból, ami a Amerivan Dad és Family Guy alkotóeleme, de utóbbiból is kihallófélben ez a fajta humorforrás. Míg a Cleveland a sorozatból kiválása és az oda kötő múlt szálainak elvarása után reméljük megkezdi azt az irányt, amit tavaly kellett volna elkezdenie és a következő hetek is tartják a színvonalat. Szóval várom mit lehet kihozni belőle, de már nekem is közhelyes megint leírnom. “Van benne potenciál és remélem élni is fognak vele, ha eddig nem tették”, nem hiszem harmadik esélyt adnék még neki, mert még alapozni kell arra, hogy fájdalmas legyen ez a szakítás, ha út közben valami mégis elromlana és a tavalyi évi hibák levakarhatatlan trágyaként lepnének be ismét. Nem akarok senkit eltántorítani ezzel, de muszáj a végére járni ezen a válság okainak. 7/10, szép volt, de ne bízzuk el magunk cseppet sem.

Family Guy 9×01 – Duplán mélyebb

Először felvázolnám, miért is szeretem ezt a sorozatot és tavaly mi veszett el belőle. Az első évad még ami nehezen indult be nálam, utána következő 5-ön széné röhögtem magam, a 7. évad is jó volt, csak éreztem már kissé önismétlés hibájába esik. Nálam a mély pont akkor is 8. volt. Szerintem sokan vannak így vele. Egyik hibája, hogy a történetfolyamot megszakító poénos pillanatok szépen kivonódtak a részekből, ami a humor egyik meghatározó forrását szolgálta. Utána jöttek a South Parkra jellemző történet konzekvenciák, aminek a poénok látták megint csak a kárát. A dupla részek és különkiadások sótlanságáról és mélypontjairól ne is beszéljünk, ami volt, hogy inkább undort váltott ki a nézőből, mint mosolyt.

fg-9x01

 

Az évadnyitó a tavalyit messze alul múlta ezzel a dupla résszel, mely egy mindenki által ismert klasszikust ölelt fel. Alig volt a játékidő alatt poén, de még el se tudtam mosolyodni. A 20 percesek a hibáik ellenére sokkal jobban működnek. Hiába volt a történet rendben és a végén kaptunk csavart is, ha az egész túl komor és komolykodóvá tette a jeleneteket, amit nagyobb mennyiségű borzasztón festő CGI-vel hangsúlyoztak ki, de azt is aláfestő zene nélkül. Ezer sebből vérzett az egész kamaradrámaszerűség, közbe nem lett volna szabad ennyire elcsúsznia MacFarlane-nek. Az American Dad eleve egy élvezhetetlen darab nálam, mert az unalmon kívül nem jön át semmi, de még a tihanyi visszhang is jobban ütött volna ebben a humorcsendben, amit a rész árasztott magából. Eddig a legrosszabb Family Guy mindennek felett, mert nagyon műfaj tévesztett irányba ment el a feeling. Legalább ez a kezdés lett volna korrekt, de nem, saját kardjába dőlt itt nekünk. 2/10, jövő hétre szedje magát össze a gárda, ajánlom!