Annie Leibovitz Disney-s fotókollekciója

Kattintásra nagy méretben is megtekkinhetők!

1850409644_b8f44466bd_o

Bővebben…

Reklámok

Dexter – Lezárult a 6. évad

Újabb évadon vagyunk túl, mégis felemás érzésem van ezzel kapcsolatban. Míg a tavalyi évad a finálét leszámítva végig bejött, addig a hatodik évad második fele már nem volt az igazi. Idén is két táborra szakadtak a rajongók, akiknek bejött az idei évad és akiknek nem. Sajnos én is utóbbiakkal értek egyet. Idén már Dexterrel nem tudok elnéző lenni, főleg az olyan fordulatok, amiket nem építettek föl rendesen, úgymond csak elénk rakták és kész. Nem lenne semmi bajom vele, ha nulla gondolkodás nélkül is nem láttam volna előre, hogy ezek következnek egymás után. Mivel a filmek klisés aranyszabálya többszörösen is visszaütőt. És ezt már az 6×07-nél érzékeltem elég erősen, addig reméltem nem ilyen egyértelműek a dolgok. Be kellett látnom, hogy sajnos ennyire azok. Nem a bűn rossz kategória ez se, de a sorozathoz mérten látványos hanyatlást jelent, amiből remélhetőleg jövőre kikászálódnak szerencsésen az írók. Spoileresen folytatom.

dex-s6-finale-1

Bővebben…

Merlin 4×09 – Csalfaság

Annyi minden történt az évadban már, nem hittem, megtudnak még lepni az írók, tévedtem. Tetszik, hogy vannak annyira merészek, hogy egy elképzelést végig vigyenek és véglegesítsenek, ha a feloldás lehetősége ott is lóg a levegőben, a történések nyomai mégis rásütik a múlt bélyegét a szereplőkre. Ezzel egy olyan folyamatot indított el, ami elég magasra teszi a lécet és a nézők/rajongók által kitartó több éves figyelemmel követést ebben az évadban részről részre hálálja meg nekünk. Tetézi ezt majd végül a fináléval. Fogalmam sincs miről fog szólni az ötödik évad, amiben már annyira kész, mély karaktereket kapunk, hogy csak az írói kreativitáson múlik, hogy mit kezdenek vele, de bízom az angolok rátermettségében. Spoileresen folytatom.

merlin4x09a

Bővebben…

The Walking Dead 2×07 – Hatásszünet

Szünetre megy a zombiapokalipszis világ egy pár hónapra, hogy újult erőre kapva visszatérjen jövőre. Sokan fanyalognak, de itt az emberi drámáé a főszerep, amit remekül felépítettek. Az utóbbi két részben én is úgy éreztem kicsit túl húzták a szálakat, de ha ez kellett ahhoz, hogy valami hatásos cliffhangert kapjunk, akkor elfogadom. Spoileresen folytatom.

twd2x07a

Bővebben…

The Vampire Diaries 3×09 – Miért is?

A Supernatural aktuális részében való csalódás után ez a második CW sorozat a héten, amivel nem vagyok elégedett teljesen. Jó részeket produkál hétről hétre, de mindig van valami zavaró tényező vagy megoldás, ami rontja az összképet. És ezzel most se vagyok másként. Hiába az évad egyik részét se tudtam 7/10-nél jobbra értékelni. Ha egyes kulcsszereplők és szálak hibái nem zavarnának, akkor felhőtlenebbül élvezném a sorozatot. Még mindig megvan az benne, ami miatt rendszeresen nézem, de az első évad hangulata valahogy hiányzik nekem. Spoileresen foltatom.

tvd3x09a

Bővebben…

Sons of Anarchy 4×10 – Ítélet

Most érte el a sorozat igazi csúcspontján. Annyira rátelepedett főleg Law and Order: SVU nyomozósban tapasztalt depresszív hangulat erre a részre, hogy nem igaz. Végig nyomasztó és érdekfeszítő volt minden szál. Innen már nincs megállás, mert közeleg ez a sorozat is a negyedik évados nemeziséhez, az évadfináléhoz (ahogy anno Dexter és a nem rég a Breaking Bad is átélt), ami olyan magasra teszi a mércét, hogy nehéz felülmúlni egy 5. évaddal (előbbinek bele is tőrt a bicskája, mégis sikerült megtartania egy elfogadható színvonalat, kémikusunk pedig csak jövőre jár abban a cipőben, mint a Sons of Anarchy is fog).

soa4x10a

Talán ezért is tartok a jövő ősztől induló részektől, mert nehezen fog tud majd felkapaszkodni, ha azok a bizonyos akadályok elhárulnak. Bízom Sutter tehetségében, de nagy falatot kell legyűrni-e a következő évadot illetően, ami erős hullámzást is idézhet elő évad közben esetleg (ne legyen igazam), amit remélhetőleg kiküszöböl. Nagyon várom mi sül ki az idei lezárásból, mert akárhogy nézzük bármi is lesz a jelenlegi finálé kimenetele, az csak jelenleg jó lehet, de a későbbiekre kihathat. Spoileresen folytatom.

soa4x10b

Bővebben…

Revenge 1×07 – Fenyegetés

Nagyon jól építkezik a sorozat és nem csak az egyoldalú bosszú van középpontba, hanem a karakterek mélyítése is fontos szerepe a történetnek, hogy jobban megértsük a motivációkat és miért takargatják a dolgaikat a szereplők. Az írók nagyon megbolygatták az állóvizet, így már abban se lehetünk biztosak, amik még a pilotban elénk tártak az írók. Itt bármi megeshet. Mindenkiből kinézhető a legrosszabb. Sok kérdést is kaptunk, vajon mi lakozik a másikban? Spoileresen folytatom.

revenge-1x07a

Bővebben…