Vikings – Elkezdődött a 3. évad

Elég erőtlen kezdést láthattunk az évadtól. Nem tudom eldönteni, most melyik volt a kiábrándítóbb a Black Sails premierje vagy ezé. Míg a kalózos mókát hagytam a fenébe, addig a vikingek további sorsa igen csak érdekel. Azért ennyire homogén felvezetést rég láttam. Semmi olyan momentum nem volt benne, ami miatt dicséretet érdemelne ez a nyitány és ez elég rosszul esik. Tavaly is idő kellett, hogy bemelegedjen az évad, azért ennek ellenére lehetnének kicsit sűrűbbek az események és a dialógusok hangsúlyosabbak. Néhány kardélre hányás nem kárpótol a szemet kiszúró hiányosságokkal szemben.

bscap1176

A népek közötti kultúrai különbségekből adódó ellentétek a történelem számtalan szakaszában, helyszínén tetten érhetők. A konfliktusok kezelése és nehézségek áthidalását megnehezítik az ármánykodások szintúgy. Ezen a téren a sorozat teljesen kidolgozatlan és nem igazán érezni a karakterek között azt a szintű feszültséget, amit egy ilyen jellegű kosztümös történet manapság megkíván. Helyette kapunk mindenre valami ékes utalást és ezzel kellene megelégednünk, az helyett valami tartalmas felépítés tárulna a szemünk elé. Spoileresen folytatom.

bscap1175

Bővebben…

Agent Carter – Lezárult az 1. évad

Senki se gondolta volna, hogy egy női ügynökről szóló Marvel sorozat érdekes tud lenni. Eleve a Vasember 3 lemezén megjelent rövidfilm meggyőzött idejekorán, hogy érdemes időt szánni erre a hidegháborús koncepcióra. Nagyon jól megidézte a korszellemét és a második felére rendesen felpörögtek az események. Finálé semmi kiemelkedőt nem hozott, azért nem bántam meg az elmúlt nyolc részből kivettem a részemet. Drukkolok egy második évadnak. Mind a szereplők, interakcióikból származó humoruk és az akcióik kellemes szórakoztatást nyújtottak számomra. Jobban élveztem, mint a S.H.I.E.L.D.-et, míg volt türelmem nézni.

bscap1173

A lehetőségekkel remekül éltek a készítők, mégsem tudták a csúcspontját az évadnak felülmúlni. Sokkal merészebb és ígéretesebb végjátékot képzeltem volna el. Már megszoktam, hogy a nézős sorozatok 99%-ánál ugyanez van. Szálakat elvarrnak, nyitva hagynak és a nézőt meg általában faképnél. Az alapelvárást teljesítették a végén legalább, mégis annyit mondhatunk el az egészről, hogy kaptunk valamit, meg nem is. Igazán mekkora fejlődésen ment át a történet, erősen vitatható. Ahogy az egészet felvázolták nekünk, tényleg nem estek túlzásba a kialakult helyzet elvágásával. Klisé, klisé hátán. További részleteket spoileresen folytatom.

bscap1172

Bővebben…