The Messengers pilot

Ismert elemekből építkezik a pilot, amivel alapjába véve nincs semmi gond. A csatornának hasonló tavalyi koncepciója már bevált. Ennek a kezdése azért jobban bejött. Remélhetőleg itt nem fordítva sül el a dolog és egy újabb reményteli sorozattal büszkélkedhet ismét a CW. Ahhoz viszont ismét merész húzásokkal kell tarkítani a történetet, hogy hosszútávon működjön. A következő részekben kiderül, mennyire is lesz érdekes ez a prófécia, ami kinőhet esetleg belőle végül, majd elválik.

bscap1261

A szereplők hozzák a szokásos lecsupaszított karaktereket, melyekkel szinte mindenütt találkozhatunk. Van köztük kíváncsi női kutató, esetlen fiatal, magányos anya, kormány embere és egy tévés lelkipásztor. Az öt ember sorsának összekötésével nem fogják húzni az időt egy egész évadon keresztül, inkább minél hamarabb össze akarják terelni őket az írók, hogy a magasabb célra koncentrálhassanak a továbbiakban. Bőven van lehetőség az egészben és reménykedem benne, hogy a folytatás se okoz majd csalódást.

bscap1262

Végig lekötött az alapszituáció felvázolása, így egyelőre tényleg érdekel, mit is fognak kihozni belőle. Mivel már a másik oldalról is kaptunk képviselőt. Fő, maradjon ez a színvonal és biztos nem fogom idő előtt lelőni. 7/10.

Game of Thrones 5×03 – Válaszút

Kezd végre összeérni az évad. Egyre inkább szerepet kapnak a karaktermomentumok, amik rendes kibontása nélkül kaptunk pár gyengébb évadot. Az alakuló szálak nagyon remekül kezdenek formát önteni. A szereplők sorsa hosszú idő után ismét kezdett érdekelni. A jelenetek egyre inkább kezdenek funkcióval felruházottá válni ismét. Nagyon rég éreztem ezt, hogy a sorozat iránt el kezdjek igazán bizakodni. Elhamarkodni nem szeretnék semmit. A különféle területeken a helyzetek kimeneteke is sokban hozzájárul, milyen irányba is fog haladni a történet tovább.

bscap1257

Az egyre céltudatosabbnak látszani akaró pillanatok és az egyre inkább külön utakon járó karakterek töredékszilánkjai némi átkötést gyakorolt a részben, mégsem nevezhető mérvadónak egyelőre ez a szemlélet. Gyakran tapasztalom, nagyon tagoltak a különböző helyszínekre történő váltás, miközben semmi átfedést nem érzek általában a jelenetek között. Rég tudjuk, nem a mozgalmasságon, hanem a párbeszédeken van a hangsúly. Vagy működnek ezek a jelenetek vagy nem. Egyensúlyt felborítva vele teljesen. Spoileresen folytatom.

bscap1260

Bővebben…