Zárul az óév

Igen termelékeny év van mögöttem. A blogon idén több, mint ezer bejegyzés született és a jó harmada ennek kritika. Sikerült decemberre felhalmozódó jó pár sorozatot pótolnom, viszont még írni róluk lehetőségem egyelőre nem volt. Az új év első heteiben ezekből is lehet bőven találni, mint pilot kritikákból se lesz hiány. A következő napok inkább a januári hónap újdonságaira és az elmúlt év legjobb filmjeire és sorozataira fog fókuszálni, ami igen szubjektív listát takar. Bőven lesz kínálat friss kínálat már szinte másnap, mivel jön a Sherlock különkiadás és az újdonsült sorozatok és évadok mellett az egy hónapos szünetet tartó sorozatok is visszatérnek. Míg a többi tavasszal fog. A nagy talány még mindig a Person of Interest 5. évadának startja, amiről egyelőre semmi infónk nincs, sanszos, nyáron lesz a premierje. Ez még előfog kerülni a napokban. Most inkább koncentráljunk a lezárásra, amit az Agymanókkal fogok befejezni.

Minden olvasó, sorozat-,  filmrajongó és mindenki más számára kívánok

Boldog, Változatosságban Gazdag Új Évet!

Inside Out New Year

The Flash 2×09 – Fagyos hangulat

Eddig se kaptam rá nagyon a sorozatra, most se azért érdekelt ez az ünnepi rész. Inkább a szereplőgárda miatt, amit ebben összehoztak. Második Spartacus, Scofield és már olyan sokszor Joker hangján is jeleskedő Jedi triumvirátusának valahogy nem tudtam ellenállni. Mivel hébe-hóba (crossoverek, fontos vendégszereplők) nézem az Arrow-t és Flash-t, azért leginkább a rajzfilmekből annyira képbe vagyok, összekössem az átíveléseket. Nagyon mély nyomot nem is hagytak bennem a látottak.

bscap1598

A hangulat elvitte a részt. És nem igazán igényelt előtudást az aktuális fogócska lezavarása. Legalább akad némi kreatív ötlet a többi szereplő részéről is, nem csak az összekötőként merülnek ki, mint általában tapasztaltam, mikor találkoztam velük. Ez még igen kevés továbbra nekem, hogy rendszeres nézője legyek az önálló kalandoknak. A csapatjátékosság valahogy jobban vonz. Hamarosan kiderül, az hogyan fog funkciónálni majd.

bscap1599

A DC tévés szinten hiába építgeti a kis univerzumát, míg a Netflix-szel a Marvel idén duplázva beelőzte minőség terén. Könnyed mókázás meg alkalmanként még belefér, hosszútávon semmiképpen. 6/10.

Aranyélet – Lezárult az első évad

A magyar HBO ismét bizonyított, hogy tudnak jó sorozatot gyártani a hazai piacra. Vannak hibái, mégis a pozitív dolgok voltak többségben. Remekül megalapoztak a karaktereknek, hogy egy érdekes történetet meséljenek el, tele életszagú jelenettel. És a remek színészválasztás mellett ez a komponens is fontos része volt az évadnak. Esetleg lesz folytatás, lehet még jobb lesz, mint az első. Ez az egyenletes színvonal is igen kielégítőre sikeredett.

aranyelet-01

Amilyen jól indult Ónodi Eszter karaktere, mégsem vitték el olyan irányba, ami a kezdeti mozzanatai alapján gondoltunk. És a feloldozás se marad el. Igen kerek lezárást kapunk, így sokkal érdekesebb lesz látni, hova is viszik tovább a szálakat. A magyaros íz meg inkább előny volt, mint hátrány, ezáltal nem lehetett idegennek érezni a környezetet, ami tovább emelte a produkció fényét.

aranyelet-02

Nem nyújtották egyáltalán túl a történetet. Megismerhettük rendesen a karaktereket és hogy merre vezet az útjuk. A bűnözés sosem kifizetődő, máshogy is lett megközelítve az egész. Igazán semmi olyat nem kapunk, amit korábban ne láthattunk volna valahol, mégis az egész hangulata magával ragad, míg az adott rész végére nem érünk. A finálé meg tényleg egyfajta elvarrása volt a dolgoknak. Amit remekül ki is használtak az írók. Jár az évadra a 7/10 ezek után.