Aranyélet – Lezárult az első évad

A magyar HBO ismét bizonyított, hogy tudnak jó sorozatot gyártani a hazai piacra. Vannak hibái, mégis a pozitív dolgok voltak többségben. Remekül megalapoztak a karaktereknek, hogy egy érdekes történetet meséljenek el, tele életszagú jelenettel. És a remek színészválasztás mellett ez a komponens is fontos része volt az évadnak. Esetleg lesz folytatás, lehet még jobb lesz, mint az első. Ez az egyenletes színvonal is igen kielégítőre sikeredett.

aranyelet-01

Amilyen jól indult Ónodi Eszter karaktere, mégsem vitték el olyan irányba, ami a kezdeti mozzanatai alapján gondoltunk. És a feloldozás se marad el. Igen kerek lezárást kapunk, így sokkal érdekesebb lesz látni, hova is viszik tovább a szálakat. A magyaros íz meg inkább előny volt, mint hátrány, ezáltal nem lehetett idegennek érezni a környezetet, ami tovább emelte a produkció fényét.

aranyelet-02

Nem nyújtották egyáltalán túl a történetet. Megismerhettük rendesen a karaktereket és hogy merre vezet az útjuk. A bűnözés sosem kifizetődő, máshogy is lett megközelítve az egész. Igazán semmi olyat nem kapunk, amit korábban ne láthattunk volna valahol, mégis az egész hangulata magával ragad, míg az adott rész végére nem érünk. A finálé meg tényleg egyfajta elvarrása volt a dolgoknak. Amit remekül ki is használtak az írók. Jár az évadra a 7/10 ezek után.

Reklámok

Legends of Tomorrow – Eddigi legjobb előzetesek

Míg az Arrow vagy Flash önmagában hidegen hagy, már készülök az első tévés szuperhőscsapat feltűnésére a CW-n. Az a másfél hét meg már hamar eltelik. Bővebben egy másik promó is található.

Bővebben…

Supernatural – A 11. évad felénél

Sokszor érezzük, ennyi idő után megszokásból nézzük csupán a sorozatot. A fináléval kaptunk némi reménysugarat a változásra, az évad eddig mégsem teljesen kiegyensúlyozott. A humor is felcsillan még néha és a főszálat is csorgatják nekünk, hogy a szünet előtt egy olyan résszel hagyjanak minket lógva, ami után biztosan folytatni fogjuk az évadot. A tartós minőségi javulásra továbbra is halovány az esély, cserébe kapunk érdekes ötleteket és egy-két jól elhelyezett húzást, ami valamelyest jobb érzéssel tölt el. Kár ezeket a pillanatokat nem képesek az írók minden héten hozni, akkor nem volna okunk semmiféle panaszra.

bscap1595

Egyre inkább az igyekeznek elhinteni nekünk, végre bekövetkeznek olyan dolgok, amikre már nagyon rég óta várunk. Az évad kilencedik epizódjáról nem igazán lehet úgy beszélni, ne árulnánk el fontos dolgokat, akik még le vannak maradva jó pár résszel. Viszont ezt a remekül megalapozott tendenciát illene normálisan kifuttatni, már a mézes madzagnál többet igyekeznek adni nekünk. Tényleg nehéz meggyőzni a többséget, már leírták teljesen a sorozatot. Aki nagy előrelépést szeretne látni, a 11×02 után egyből ugorhat a 11×09-es részre. A könnyedebb pillanatokra vágyóknak és a Winchesterek kedvelőinek a 11×04-es és 11×08-as rész se elhanyagolható. Akik meg naprakészek, spoleresen folytatom mondandómat.

bscap1596

Bővebben…