Game of Thrones 6×06 – Szervezkedés

Mostanra kezdem érezni, haladnak valamerre a szálak. A nagyobb érdekek kezdenek előtérbe kerülni, ami kifejezetten jó előjel. Nem tudni, mire számíthatunk még az évad hátralévő részeiben és ez üdítően hat. A gyengébb szálakra sikeresen ráerősítettek, hogy meg legyen a kellő löket a folytatásra is. Idén nagyon ügyesen kezelik végre a karaktereket, amely az évad első feléről részben volt elmondható. Ezzel viszont magával vonta a kérdést. Miként fognak ezek a kialakult helyzetek igazán idomulni a fősodorhoz.

bscap1824

A történet kezd az utolsó szakaszába érni, ahol a várva várt monumentális összecsapásokban fog kicsúcsosodni. Vajon látunk idén is hasonlót, mint a 5×08-as rész volt tavaly. Szerintem igen. Ezt már a múlt heti rész is bebizonyította. Az évad végéig viszont nagy előrelépésekre számítok minden téren, talán hasonlóan durva fináléval búcsúztatva ismét a sorozatot a következő szezon érkezéséig. Mikor érkezik a következő kötet, az viszont megint más kérdés. Amíg vizuálisan ilyen élményt tud nyújtani a Trónok Harca, addig nem panaszkodom. Spoileresen folytatom.

bscap1825

Bővebben…

Reklámok

Supernatural – Lezárult a 11. évad

Megítélés szempontjából sikerült az évad összképén javítani. Egy elég kétséges felvezetést kaptunk, hogy egy igen extrém elképzelésű fináléval záruljon. Elég szokatlan megoldást sikerült a sorozat eddigi történelme alatt összehozni. Ezzel nem lenne semmi, jobban felépítették volna. Azt belátták az írók is, már nem lehet hová fokozni a téteket, így ildomos volt meghúzni egy határt. Az új szál viszont elsőre elég semmit mondó. Ennyi alapján nem biztos, hogy folytatnám, azért látok benne lehetőséget.

bscap1822

Variálták annyiféle képen a lapokat, inkább a kompromisszumkészség jött le a látottakból, mint valami feljebbvaló sugallat. Nem tudom, még meddig kívánják húzni az egészet. Egyre inkább lehetetlenné válik ésszerűen lezárni a történetet. Az ötletek tárháza is kimerülőben van. Ideje megtanulni kicsiben gondolkodni, más különben nem fog senki se végtelenségig kitartani a végsőkig. Előbb-utóbb tényleg úgy fogom érezni, hogy innen már nincs tovább és feledés homályába múlhat a Supernatural. Idáig meg nem szeretném, eljutnánk. Spoileresen folytatom.

bscap1820

Bővebben…