Banshee – Még sorozatzárás előtt

Egy egész elfogadható részt kaptunk végre. Az összképen ez se javít már. Héten finálézik a sorozat és utána vége. Az a probléma, nagyon nem tudtak a fontosabb dolgokra időt szentelni, így egy elég felemás évadot kaptunk, amit nem fogunk toplistákon emlegetni. Ezzel meg saját magukat vágták el az írók. Inkább a végjáték felépítésére koncentráltak volna. Ennyire nem volt semmi épkézláb ötletük erre a maradék nyolc részre. Vagy annyira lekurtították az egész hogy pont a lényegről feledkeztek meg.

bscap1799

Akármilyen döntések állnak az egész mögött, az nem mentesíti őket azon vétkük alól, ezt jobban is meg lehetett volna csinálni. Helyette a felesleges időhúzást választották. Nem volt annyi tartalom a gyilkossági szálban, mint azt amennyire kihúzták nekünk. Ezek után meg milyen szájízzel nézzünk a lezárás elébe, már ennyire félrement a koncepció. Fogalmam sincs, hogy akarják ezt az egészet lezárni. A túlzott heppiend se áll túl jól a sorozatnak, viszont ennyire holtponton kezelni a történetet, tényleg kiábrándító. Spoileresen folytatom.

bscap1800

A sorozatgyilkosos vonalat már az évad közepénél el kellett volna varrni. Veronica különleges ügynököt már az évadnyitóba vagy második részben be kellett volna hozni, nem az időugrással és a flashbackekkel kellett volna foglalkozniuk a készítőknek. Viszont akkor is belefért volna, Hood megfekteti. Így viszont egy résszel a finálé előtt sikerült pontot tenni ennek a végére. Valószínű az utolsó felvonásban Proctor és Calvin párharcát fogják befejezni, ami mostanra igen elmérgesedett. Ebbe valószínű bele fog folyni Carrie és a többiek is, már az agyturfászt szaván fogja.

bscap1801

Brock és Hood szorul helyzetében lelki eszmecserélt folytatott egymással. És felszínre kerültek a nyilvánvaló dolgok. Egyedül az ex-seriff való személyazonossága (neve) nem ismeretes. Job visszatért régi önmagához (vicces jelenet is jutott neki) és benyújtotta sérelmeiért a számlát. A részen igen érződött, mennyit elraboltak az időből a szektás események, amely nem igazán lett volna szabad egyáltalán főhordozóvá válnia. Ezzel meg egy utolsó sanszot szúrtak el. Közben minden adott volt tavaly egy jó folytatáshoz, mégsem éltek vele. Kár így a finis előtt. A záró jelenetben attól tartottam Bode feltámadását bejátsszák. Legalább csukva maradtak azok a rohadt szemek.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s