The 100 – Lezárult a 3. évad

Elég nehezen szedte magát össze ez az évad. Végére se éreztem azt a nagy tétet, mint a tavalyi etapban, így meg egyes húzásokat felesleges körök járásának éreztem. Ennek ellenére akadtak szórakoztató és izgalmas pillanatok az egészben, mégsem éreztem az az összetartó kohéziót, ami korábban jellemezte a sorozatot. Fel kellett építeni a konfliktust és a megfelelő irányba terelni a szálakat, akkor se volt meg benne miden szükséges adalékanyag, amellyel hozzá lehetett volna járulni a végső katarzishoz.

bscap1809

A magánjellegű problémák eltörpültem a globális kép mellett. És ezekkel akarták a karakterek egyes döntéseit meghatározni. Utána tényleg pár felesleges kör lefutásával összehozzák a kellő játékidőt. Kifejezetten tud zavarni, mikor elnyújtják a hitegető szálakat, ebből lesz valami, ami igazán kihatással lesz a további cselekményre. Viszont a mérhetetlenül reménytelen útkeresésből nem tudnak semmi ígéretes kihozni, inkább végig zongorázzák az összes variánst, hátha valamelyik bejön. Ilyentől meg kifejezetten a falnak tudok menni.

bscap1810

A csavarok nem tudtak akkora horderejűek lenni már. Látszólag merész húzások fel lettek áldozva egyre inkább a meggondolatlanság határán. A szereplőgárda meg végül az árral úszott tovább, hátha a kezükbe hullik a megoldás kulcsa. A fináléval is felemás érzéseim vannak. Az egész egy levezetése volt az eddigi felhalmozódott oktondiságnak, elég sokakat jellemezve vele. Ezen nagy nehezen végül felülkerekedtek az írók, nem is olyan szép ívet lefestve, amivel meghatározóvá tették volna döntéseiket. Spoileresen folytatom.

bscap1811

Az utolsó Heda jelölt visszautasította (kétszer is) őt megillető örökségét, a fináléban igazi öngyilkos küldetésben döntsék meg Clarke-ék ALIE rémuralmát. A Fény városának lekapcsolása vált a fő feladattá, amelyben Raven is segédkezett. Jasper gyengesége által beállt a bechipeltek sorába. Mindez nem lett volna elég a jelenlegi klánvezér agyhalottá vált, így a Lángot más módon kellett aktiválni. Lexa is visszatért a Mátrixban segíteni a Wanhedának. Maga a naturalista szívmasszás is erősen a Wachowskiék trilógiájára utalt.

bscap1808

Az egész finálé lezavarása után egy társadalomépítő évad következik minden bizonnyal. Becca Pramheda szemben állt ALIE-val. És az MI a lekapcsolásáról kapcsolatos igazság vajon mennyire tükrözi a válságos helyzetet? Octavia Pike felé irányuló bosszúját is lerendezte, ez a befejezés szempontjából olyan volt, mintha jövő héten jönne a következő rész, nem pedig egy évet kellene rá várnunk. Tavaly legalább kaptunk egy felvezetést az új szálhoz, nem pedig hirtelen elvágták nekünk. Belső és külső konfliktusok nyilván lesznek továbbra is, míg a globális fenyegetettség miben létéről semmit se tudunk, közben kellett volna valami kapaszkodó a folytatáshoz. Hosszú lesz ez a várakozás és nem a türelmetlenségünkből fakadóan, hanem maga a jelenlegi dolog elrendezését tekintve. Részemről az 6,5/10.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s