Megkezdődött a felzárkózás

Befejeződött múlt hónapban az amerikai országos főszezon és jó pár kábel sorozat is pihenőre ment mellette, ami nem gond, mivel van bőven mit pótolnom a következő hetekben. És ezzel szép sorban az elmaradt finálékritikák is ki fognak kerülni ezekről a sorozatokról. Első ízben a Shannara 1. évadából visszamaradt két részét pótoltam. A finálé sajnos annyira semlegesen hatott, hogy igazán nem is várom a következő felvonást. És így írni sincs róla kedvem őszintén. Az MTV kínálatát nézzük, ahhoz képest merészebb akart lenni, végül a forgatókönyv erőtlenségén és a harmatos színészi játékon sikkadt el az egész. Erről ennyit. Vannak sorozatok, amik kifutottak, mégsem volt lehetőségem befejezni, így először azokkal kezdeném. A másik fele, az olyan újoncok, amelyeknek a pilotja bejött, viszont párhuzamosan a régebbi sorozataim mellett képtelenség volt követnek. És a harmadik csoport, amely az évadnyitója nem jött be túlzottan és már az előző évadokkal se voltam igazán elégedett. Ráadásként a stream-sorozatok, amelyek egy évadban jöttek ki és pláne nem volt rájuk időm vagy nem tudtam még elkezdeni. Lássuk akkor a lista felszámolási tervezetét.

Félbe maradt évadok:

Law and Order: SVU

Better Call Saul

Outlander

Person of Interest

Marvel’s Agent Carter

Galavant

The Affair

Masters of Sex

Sex and Drugs and Rock and Roll

Fear The Walking Dead

Family Guy

Dreamworks Dragons

The Adventures Of Puss In Boots

We Bare Bears

 

Pilot bejött és folytatnám:

The Man In The High Castle

Hand Of God

Lucifer

Outsiders

Mad Dogs US

Flesh and Bone

 

Nem voltam a kezdéssel kibékülve:

Bates Motel

Rogue

Vikings

 

Amikre egyáltalán nem jutott még időm:

House of Cards

Orange is the New Black

Penny Dreadful

Luther

Vinyl

The Night Manager

The Last Kingdom

The Expanse

Girlfriend Experience

Okkupert

11.22.63.

American Crime Story

Narcos

Slasher

Wolf Creek

The Path

Rush Hour

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s