Gotham – Elkezdődött a 3. évad

Azt hinném, a finálé hülyeségeit képtelenség überelni, erre az írók rácáfoltak erőteljesen. Mindent megtettek, hogy szabályosan elriasszanak a folytatás gondolatától is. Több jelenetnél a fejemet fogtam, mi akar ez most lenni. Látszólag az ötletek össze lettek hányva egy kupacba, közben az eldolgozásukra már fikarcnyi energiát se fordítottak. Majd valahogy lesz alapon próbáltak meggyőzni, kialakul ez. Nem kell a részletekkel törődni. Ráérünk később is foglalkozni vele. Ezzel meg méretes öngólt lőttek.

bscap1903

A szereplők jellemleépítése nagyon jó úton halad a lejtőn. Így már semmi se maradt, amiben bizakodhatnék, javulni fog a helyzet. Elég lett volna, klisések lettek volna a szálak átvezetői. Inkább az egészet már önmaga paródiájaként éltem meg és cseppet se volt ezen a tényen kedvem nevetni, mivel annyira abszurd végeredményt szült, hogy már nem lehet hova fokozni. Kiszámítható és zavaros. Amely egyre méltatlanabbá válik (csak címben is) köze van egyáltalán Batman városához. Spoileresen folytatom.

bscap1904

A cold open-ben Gordon töketlenkedése kiakasztott. Ami ezt követte, tényleg nem tudom hová tenni ezután. Pingvin halászni szeretne és a kiszemelt prédája gyengélkedik, míg elő nem rángatják Dr. Hugo Strange-t, valami felerősödött metahumánt csináljon Fish-ből, amiről nem igazán akarok tudni. Selina ismételt felbukkanása mellette kicsapta nálam a biztosítékot elsőre, míg megtudtuk, valamennyire informátorként próbál közre játszani. Ezt viszont barátnője sínylette meg, akit Maggie Geha volt váltani. Mondjuk hiába kapnánk ízelítőt Méregcsók valójából, maga a történetvezetés fakezűekre van bízva.

bscap1906

Barbara és Tabitha románcába a jeges sarki Úr is betotyog, hogy Butch kötődését is tovább húzzák. Behozták a szaglászó Valerie Vale-t, annyiban kimerítve karakterét, helyszínről helyszínre járva, Gordon-t követve lépten-nyomon. Az igazán rémes szálat ennyi karakter felé elágaztatva, nem túl szerencsés. Mivel túl nagy figyelmet kap. A Baglyok tanácsának vonala meg Bruce Wayne-re korlátozódik le. Amelynek kapcsolatát a vállalati igazgatóság közti tégla felvezetéseként elég esetlenül oldották meg.

bscap1905

A klón átveszi az Úrfi helyét egy időre, annyira előre látható húzásnak látszik, tényleg még feleslegesebbé teszi a sorozat további követését. Már csak egy nagy adag szappanhabos fürdetés hiányozna az egésznek, hogy tényleg erősítse a látottak teljes hiteltelenségét. Annyira nem volt értelme ennek a résznek. Ami fenn tartotta volna az érdeklődésemet, sikerült szépen kiölni belőle. Így meg nem kívánatos a továbbiakban számomra. Kezdés 4/10.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s