Sorozatok, amik kimaradtak 2016-ban

Mondanom se kell, évről évre akadnak olyan sorozatok, amelyekre nem jut idő (előző évi lista). És egyre több ilyen gyülemlik fel egyre inkább. És akadnak közötte igazi gyöngyszemek is egyaránt. Mindenre viszont nem jut idő. Akadnak megszokott kedvencek, amiket még mindig szívesen nézegettünk, így az új szériáknak nem biztosítunk terepet. Kallódnak szépen. Több oka is lehet, hogy végül nem jut idő egy adott sorozatra. A leggyakoribb probléma a már állandósulttá vált teljes évadot megosztás. Esetleg az előző évad vagy évadkezdés nem győzött meg annyira vagy egy heti sorozatnál később akarod az évadot nagyobb adagokban letudni, növelve vele az élményt. Az évben állandóan érkező utánpótlás áradatot követően ezek a tervek elsikkadnak és jönnek a következő idény gyümölcsei. Mikor már a pótláshoz eljutsz, észreveszed, nem aktuális, inkább visszatérsz rá később és a körfolyamat halad tovább rendületlenül. Lássuk számomra melyik sorozatok és évadok maradtak ki így megint.

Black Mirror: Hullámzó egy antológiasorozat. És a mondandó csomagolását olykor kissé bugyutának érzem. Azért akadnak benne jó gondolatok. A 3. évad kezdése után nem tértem vissza rá, viszont tervezem tovább nézni, vélemények nem is voltak túl jók a többi részről. (évadnyitóról)

House of cards: A 3. évad után nem igazán volt kedvem egyből belevágni a negyedik etapba. Ez meg addig halódott végül, hogy lassan itt van az ötödik.

Mr. Robot: Mikor azt gondolom, belefér az év végébe ez a kedvelt sorozat, amelynek az első évada végig érdeklődéssel lekötött. És az évadnyitóval se volt bajom. Tavaly mégsem sikerült megtekintenem, így ideje mihamarabb pótolnom. (évadnyitóról)

Bates Motel: Különösebb bajom nem volt az előző évad kezdésével, viszont még mindig nem tudtam rávenni magamat, hogy folytassam, közben lassan itt van az ötödik felvonás is. (évadnyitóról)

Galavant: Számomra teljesen rejtély, miért nem fejeztem be az évadot, mivel a kezdés és az előző évad is tetszett. Megérdemelné hogy lezárjam én is. (évadnyitóról)

Masters of Sex: Harmadik évadban is érdekesnek tartottam a főszereplő párost, így érthetetlen számomra, miért került parkolópályára a sorozat nálam.

Penny Dreadful: Utolsó évad is lement és még egy percet se láttam belőle. Nem mondhatom azt, elteszem télire, mivel jelenleg az van. Így már ideje volna felbontanom.

Sex and Drugs and Rock and Roll: Az első évad kifejezetten szórakoztató volt, mégsem jutottam oda, hogy megnézzem a másodikat. Közben egy ilyen csemegét kár mellőznöm.

The Affair: A második évadot se fejeztem be teljesen, érdekelne mit tartogat a harmadik. Annyi szilánkra van már törve a történet, kérdés, mikor áll végre össze egy egésszé.

No Tomorrow: Agyba-főbe dicsértem a pilotot, mégsem fojtattam. Nonszensz. Ez már a mazochizmus netovábbja, megfosztottam esetleg egy kíváló sorozattól a toplistámat. (pilotról)

The Night Of: Egy érdekes szemszögből láthatom az igazságszolgáltatás gépezetét. Nincs rá magyarázat, miért nem folytattam tovább egyelőre. (pilotról)

Outcast: A Peacher-nél sokkal jobban bejött a pilot és azóta a képregényt is olvastam. Minden meg van, hogy folytassam. (pilotról)

Mad Dogs US: Elég őrült kezdés után megálltam és nem foglalkoztam vele. Közben a szereplők érdekesek voltak, a környezet egzotikus. És egy elég kaotikus élmény volt az egész. (pilotról)

Outsiders: Bitang erős indítás után nem lett volna szabad semminek sem megállítani, mégis befékeztem, közben nem tudom mit hagytam ki. (pilotról)

Lucifer: A procedural krimiket jó karakterekkel régebben faltam. Itt meg maga a főszereplő megérdemelné a figyelmet. Még mindig az érdeklődésem túl távolinak érzem. (pilotról)

11.22.63.: King novellából adaptált sorozat, amit látni kell, mégsem jött össze.

American Crime Story: Minden évben más ügyet tárgyalnak, kíváló szereposztással.

Better Things: Gyakorlatilag Louis C.K. felfedezettje saját sorozatban.

Lether Weapon: Nem tetszett elsőre az ötlet, az ismert karakterek mások játsszák, főleg olyanok, akik nem is hasonlítanak a klasszikus párosra. Talán mégis kellene vele tenni egy próbát.

Luke Cage: A Netflix csapat egyik tagja, akit már a Jessica Jones-ban láthattunk, így a különálló szériája is érdekelne.

Vinyl: Rock & Roll minőségiben, mert érdekelne.

The Girlfriend Experience: Ebbe a sorozatverzióba szívesen bepillantanék, hátha megadja azt a pluszt, amit a film nem tudott.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s