Nyár sorozatpremierei I.

Lassan elmúlik a tavasz, miközben semmit sem érzékeltünk belőle. Míg az igazi nyárra se tudni mennyit kell várnunk. Viszont sorozatokból el leszünk látva. Mindegyik premierjét még nem tudni, amely esetleg érdekes lehet, így maradnak egyelőre azok, melyekről biztosan tudni már, mikor fog igazából érkezni. A többiről majd máskor lesz egy hasonló ismertető poszt. Most lássuk, miről tudjuk biztosan, mikor jön.

Twin Peaks

Május 21.

A harminc év után ismét előszedett misztifikált kisvárosi gyilkosság története folytatódik. Az érkező harmadik évadról egyelőre rendes előzetest nem kaptunk, csak a régi szériából összevágott marketing dübörög, míg három hét múlva itt van a premier.

House of Cards

Május 30.

Az ötödik évadhoz érkezett az egyik legjobb politikai sorozat, mely Kevin Spacey alakítása nélkül nem volna az igazi. A harmadik évad csalódása miatt az előző évadot is pótolnom kell. Talán javított az eddigi hibáin. Majd elválik.

Fear The Walking Dead

Június 4.

A főszéria előzménye. A második évad elég leült volt, így félbe is hagytam. Ahogy Rickék történetét elnézem jelenleg, lehet ez most jobban fog teljesíteni, viszont az meg nem nehéz.

Orange Is The New Black

Június 9.

A könnyed elemekkel is operáló női börtönös sorozat a változatos karakterei teszi színessé. A drámaiság mértékének visszavétele és a kezdeti főszereplőről a fókusz levétele szerintem kicsit rontott az arányok eloszlásain, összességében nem lett rosszabb, jobb se.

The Mist

Június 22.

Manapság nagyon nem akarnak se mozis, se sorozatos téren sikerülni a Stephen King adaptációk. Így meg nem tudom mennyire lesz működőképes ez a feldolgozás. Előzetes itt.

G.L.O.W.

Június 23.

A női pankráció ’80-as éveiből készül sorozat. Volt egy azonos című show, mely valódi pankrátorokkal volt, annyi lesz a különbség, őket most színészek fogják játszani. Teaser itt.

Preacher

Június 25.

Én a pilot után lelőttem. Nem igazán fogott meg, viszont látható sokaknak bejött a széria. Nálam a karakterek elég érdektelenek voltak számomra, nem igazán érdekelt, hova viszik tovább őket.

Will

Július 10.

A szerelmes Shakespeare most sorozatváltozatban? Az ifjú éveit kívánják bemutatni most, talán kicsit groteszkebb módon kívánja ezt velünk most ismertetni. Előzetes itt.

Game of Thrones

Július 16.

Még odébb van a hetedik évad. Eddig csak teasereket kaptunk. Viszont annyira erősek lettek már ezek az utalások miatt, hogy ennyi elég volt várjam erőteljesen a folytatást. Az egyik itt található.

Midnight, Texas

Július 24.

Természetfeletti lényekkel teli kisváros? Hát… nem tudom, hogy NBC-n mennyire lehet ez érdekes. Sokat nem bizakodok vele szemben. Előzetes itt.

The Sinner

Augusztus 2.

Jessica Biel most egy antológia-sorozatban játszik szerepet. Nagyon sok mindenre nem lehet következtetni az előzetes alapján.

The Defenders

Augusztus 18.

A Netflix Marveles csapata összeáll végre egy sorozatban. Gondolom sokan várják ezt az összekovácsolódást, amelyre várnunk kell még egy kicsit.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s