American Gods pilot

Bryan Fuller ismét talált magának egy adaptálható művet, amiben kiélheti maximálisan művészieskedős stílusát. Ez nem más, mint Niel Gaiman egyik sikeres bestsellere. Az a problémám (ami a pilotban is felmerült), nagyon meg van annak az érzése, hogy az arányok felboruljanak, a történet vontatottá váljon. A vizualitás kárpótolhatna mindenért, viszont pont ezen a banánhéjon már pár évvel ezelőtt elcsúszott és nem szeretném itt is ez bekövetkezne ugyanez. Félő, idővel be fog és túl réteggé, nehezen fogyaszthatóvá válhat az egész koncepció. Ez a legnagyobb félelmem, hogy már az első évadban áteshet teljesen a ló túloldalára.

Ricky Whittle frissen szabadult karaktere végig szimpatikus marad és érdekel a gyötrő látomásai milyen útra is fogják végül terelni. Viszont Ian McShane frenetikus. Minden jelenetével, mikor feltűnik, szinte ellopja a show-t. Igazán ez a felsőbb hatalom témának a mitológiáját igazán nem bontották még ki nekünk. Egyelőre az alapok behúzása történt, így jó pár jelenetnél nem igazán lehetett érteni, mi miért történik igazán. Az események sora valamennyire magával ragadja az embert, azért vannak elsőre ellenszenves mellékkarakterek, akik kapnak kellő fényt, színesebbé válhatnak idővel. Rengeteg kérdés merült fel, a tálalást persze nem mindenki gyomra fogja bevenni.

Egy dolog, valami mitikus reveláció próbál körvonalazódni előttünk. Azért még mindig nem tudok semmi olyan mély gondolatot a sorok közül előhúzni, amely valami igazán érdekes felfedezés felé mutasson. Lehetőség bőven van ebben az egész atmoszféra feltárásban, a legnagyobb kockázatvállalást mégis az adja, hogy képes lesz-e a történet előhívni azt az érzelmi mélységet magából, amely igazán rabul ejthetné az embert és valami lenyűgöző születhetne ebből a szürreális világképből, amit egyelőre a szimbolizmus tart egyedül össze, vagy végül széthullik az egész a darabjaira. Eléggé szkeptikus vagyok a folytatást illetően, azért merem vállalni a kockázatot, valami egyedi, emlékezetes darabbal gazdagodhatunk netalán. Kezdés 7/10.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s