Better Call Saul – A 3. évad

A harmadik évaddal sikerült egy szoros lépést tenni az anyasorozat felé. Nem igazán találni spinoff-ot, amely ennyire kiegészít egy sorozatot. Még kerekebbé téve azt. A címszereplőn kívül a többi karakterrel is elég rendesen foglalkoztak az évadban. Senkit se hanyagoltak el. Azért is fontos, idővel ezek a szálak egyre jobban összefognak kapcsolódni egymással és nem árt az erőteljesen felépített háttér hozzá. Még mindig nem tudom, mi lesz az a pont, amely lezárja ezt az előzményszakaszt, az arra vezető út azért kikövetkeztethető. Minden lépés és következmény átgondolt és kidolgozott.

Nagyon okosan és kreatívan oldja meg a helyzeteket. Mindenki motivációja kristálytiszta és érthető. Erkölcsileg meg is kérdőjelezhetőek tetteik, céljukat elérik vele. Remek utód lett, aminek várom még milyen fejleményei lesznek. Végül úgyis elromlik minden, tudjuk jól. Igazán azok sorsa érdekes, akik végül elfognak a fontosabb szereplők életéből tűnni. Miként fog hatni rájuk ez az egész helyzet, amibe belekeverednek a kulcsfigurák.  Kapcsolati rendszerek felépítése precíz és kifinomult. Igazán érződik, mit akarnak kihozni a készítők belőle és azt ki is hozzák. Spoileresen folytatom.

Bővebben…

Reklámok

Avengers: Infinity War – Megérkezett az előzetes

Egy epikus előzetest vártam volna. Mégis ennek ellenére van egy hangulata. Azt viszont nem értem, mi értelme volt Thanos sisakját elhagyni. Ettől nem lesz menőbb gonosz. Mivel ez is hasonlóan a Tél katonájához és a Polgárháborúhoz, a Russo tesók munkája, biztos okoz majd pár kellemes meglepetést a mozi.

Rick and Morty – A 3. évad

Nagyon érződött az évadon, hogy vissza akar a legelső hangulatához térni, közben a második etapra vált igazán kiforrottá a sorozat. Idén is voltak jó ötletek, mégis kissé hullámzónak éreztem a részeket, önmagához mérten persze. Kreativitástól és ötletektől rogyásig volt ez a tíz rész. Ennek ellenére többször támadt hiányérzetem egy-egy rész után. Hiába kezeli kiválóan az iróniát magával szemben a sorozat. Nem éreztem, nagyon elszeretnének térni a bevált recepttől. Talán a következő évad készítésekor ezt másképpen fogják látni. Az a fajta elszállt merészség nem volt jelen minden koncepciónál, így meg kissé csorbították önmagukat ezek a jelenetek.

Más kérdés, ki mit vár el tőle. Én legfőképpen az alkotói szabadság kiteljesülését. Továbbra is mutasson olyan világokat, melyekben több van egy szimpla hasonló dimenziónál. Inkább Rick nem törődöm viselkedésével töltötték a játékidőt, amire ráhúztak szinte mindent. Nem volna baj ezzel, nem nyomták volna el a többi szegmensét a sorozatnak vele. Így meg nem tudtak olyan elképesztő hatás elérni, mint korábban jó párszor. Ezt kicsit visszalépésnek érzem. Legalább párszor kompenzáltak remekül elhelyezett csattanókkal. Az odáig vezető út viszont olykor igen döcögősnek érződött.

Nem tudták ebben a megvilágításban kibontani olyan dolgokat, amelyek elég sokat adtak volna az összképhez. Éreztetve, nem lesz ez végül annyira letaglózó, miközben ott lebegett a levegőben, hátha nem így lesz és előrántanak valami igazán érdekes fejlemény a hátsózsebből. Volt, mikor erre hiába vártunk, inkább ütöttek helyette egy nagy luftot. Olyan hibák, amik könnyen kiköszörülhető csorbákként maradtak jelen. Ezzel meg kicsit más megítélés fényébe került nálam a sorozat. Nem volt rossz évad, attól még nem az igazi. Egy 7,5/10-et osztok ki rá.

The Walking Dead 8×05 – Egymás között

Láthatóan igyekszik valami javuló tendenciát produkálni az évad. Egyelőre mégsem az igazi. A legutóbbi résznél legalább szívesebben követtem a történteket, mint eddig. Ahhoz persze még mindig kevés, hogy visszatérjen a bizalmam a készítőkbe. Lejárató kampányuk kitart, ami a tálalást illeti. Nagyon nincs hosszútávon épkézláb elképzelésük egy-egy karakter életútját tekintve. Valamikor adnak valamit hozzá, többnyire meg, ami működni látszik, el is veszik rövid időn belül. Rég nem keresek értelmet a sorok között, közben a lehetőség meg volna, tartalmas szórakozás legyen. Talán egy stábváltás lehetővé teszi egyszer. Más kérdés, kitartok-e addig.

Az írók részéről rengeteg kifogást láthattunk már az elmúlt egy-két évadban. Legalább ezekről leszokhatnának és látnánk, tart valamerre a sorozat, nem a sötétben tapogatózik. Az elmúlt két részről nem láttam értelmét, írjak. Nem igazán lehetett volna semmi érdemlegeset fűzni a látottakhoz. Tény, többet érdemelne. Rendesen ki legyenek használva a rendelkezésre álló panelek, nem elsuhanni fölöttük. Pár kérdés felmerüléséről gondoskodtak. Nem érzem, hogy igazán értelmes választ fogunk rájuk kapni. Inkább feloldják egyszer csak tessék-lássék alapon. Ennyivel meg nem igazán tudok kibékülni. Spoileresen folytatom.

Bővebben…

Terápia – Elkezdődött a 3. évad

Az évad első esete az előítéletekről és a kitaszítottságról kíván szólni, némi iróniával oldva a hangulatot. Hozza az elvárásokat a kezdés. Hasonló napi bontású tematikával kívánja várhatóan eléri a csúcspontjait, aminek az első löketét pénteken tapasztalhatjuk meg, előreláthatólag. Mindig a társadalom egyes rétegeiből próbálnak szereplőket bemutatni, hogy kibontsák jellemrajzukat és kereké tegyék személyes drámájukat. Nem tudom, lesz-e ismét az előző évadból visszatérő páciens vagy minden napra új arcot kapunk. Itt különösen fontos az alapozás. És gyakran sokkal eredményesebb, mint egy valódi terápia, akár boldog vagy szomorú lezárást kap egy szereplő.

A lelki problémák feltárásának folyamata és a kezdeti értetlenség is ugyanúgy része a teljes kezelésnek. Az érzelmi elzárkózás és az előtérbe helyezett közöny nagyon jól lefest egy-egy esetet. Nem mindig az lesz az eredménye, amit várnának a rájuk gyakorolt önreflexiót vetően. Mégis minden egyes történet más dolgokat hoz a felszínre. Ezzel viszont nem mindenki képes megbirkózni. A környezetváltozás is jót tett, nem a megszokott rendelőben kezdték el az utolsó évadot. A színek is jóval hidegebbek voltak most. Így az epizódok között nem érezzük úgy magunkat, hogy belefásul a saját atmoszférájába a történet.

Mivel a lepergett történetek végére egy nagy lezárás is dukál, tényleg felkerüljön a pont a sorozatra. Egy ilyen egy helyben ülős tematikát mégis hogyan lehet kifuttatni. Láthattunk két remek évadzárót eddig. Főleg az előzőre elég gondolnunk. Biztos az idei toplistába is felkerül az évad. Nem hiszem, nagyon mellé lehetne vele nyúlni. Mindig tud olyat mutatni, amitől pillanatok alatt a hatása alá kerülünk. Bőven található benne elgondolkodtató momentum. Bízom benne, a végeredmény kifogástalan lesz ismét. Kezdés 7/10 simán.