Better Call Saul – A 3. évad

A harmadik évaddal sikerült egy szoros lépést tenni az anyasorozat felé. Nem igazán találni spinoff-ot, amely ennyire kiegészít egy sorozatot. Még kerekebbé téve azt. A címszereplőn kívül a többi karakterrel is elég rendesen foglalkoztak az évadban. Senkit se hanyagoltak el. Azért is fontos, idővel ezek a szálak egyre jobban összefognak kapcsolódni egymással és nem árt az erőteljesen felépített háttér hozzá. Még mindig nem tudom, mi lesz az a pont, amely lezárja ezt az előzményszakaszt, az arra vezető út azért kikövetkeztethető. Minden lépés és következmény átgondolt és kidolgozott.

Nagyon okosan és kreatívan oldja meg a helyzeteket. Mindenki motivációja kristálytiszta és érthető. Erkölcsileg meg is kérdőjelezhetőek tetteik, céljukat elérik vele. Remek utód lett, aminek várom még milyen fejleményei lesznek. Végül úgyis elromlik minden, tudjuk jól. Igazán azok sorsa érdekes, akik végül elfognak a fontosabb szereplők életéből tűnni. Miként fog hatni rájuk ez az egész helyzet, amibe belekeverednek a kulcsfigurák.  Kapcsolati rendszerek felépítése precíz és kifinomult. Igazán érződik, mit akarnak kihozni a készítők belőle és azt ki is hozzák. Spoileresen folytatom.

Jimmy felfüggesztést kap a praxisába, borítékolható volt, mégis megadta Chucknak a kegyelemdöfést, ami a fináléban csúcsosodott ki. Mindenki ellen fordult végül és odáig jutott, az életét is eldobja, miközben igyekezett meggyőzni magát, hogy betegségét bebeszéli a tárgyalást követően. Kim a dupla iroda megtartása véget túlhajszolja magát és a stressz hatására kihagyása lesz párszor, amely kis híján az életébe került. Vajon meddig fog tartani Jimmy-vel a törékeny közös románcuk? Bátyja elvesztésével növekedni fog ez a szakadék és ismét a stikliihez fog nyúlni, hogy pénzt szerezzen.

Az évadra végre behozták Gus-t is, Hector Salamanca közötti kényszeregyességből származó ellentéteket fokozzák. Nacho kényszerhelyzetbe került, miközben a könnyű pénzről nem akart lemondani, míg féltette apja tisztességét és életét, gondoskodott róla, ne érje többé fenyegetés a családját. Más életet választ, talán becsületes emberré válhatott volna. Mike meg az évadban mindenkinek szívességet tett, végül a gyorsétteremlánc vezetőjével kösse össze a sorsát. Lydia is képbe került, akiről kiderül pontosan milyen helyet is foglal el a sakktáblán. Most már tudjuk hová tenni.

Annyira aprólékosan lettek kidolgozva a szituációk, hogy egyáltalán ne legyenek karakteridegenek ezek a mozzanatok. Ügyesen egyensúlyoz a komoly és a feszültségoldóbb pillanatok között. Minden karakternek saját felfuttatott íve van. Mikor ér ez a tetőpontra, vagyis mikor borul ki az a bizonyos bili, úgy érzem, a negyedik évad remekül fogja prezentálni. Ezen következmények hatására meg egy remek záróévaddal lehetne megkoronázni a sorozatot. És a Breaking Bad alapköveként megszilárdítani azt. Ez egyre jobb és jobb lesz. A teljesítmény így is elismerésre méltó, mégis van még ezt hová fokozni. Az évad simán 8/10-et ért.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s