Batman: The Killing Joke

Magyarországon az első megjelent Batman szám volt a Gyilkos Tréfa. Mivel az alaptörténet nem tesz ki bő egy órát, így megalapoztak neki. Amivel nem lenne gond. Sosem árt a karakterépítés. Viszont ennyire semmilyen módon tegyék, az már frusztráló. A képregényt eleve túlértékeltnek tartom. Azt reméltem legalább a rajzfilm valami plusszal lesz képes szolgálni. Már rajzolt formájú egészestéseknél többször bizonyított a Warner, hogy képesek komoly adaptációkat letenni az asztalra, melyek még az élőszereplősöket is lekörözik.

bscap1879

Az ominózus jeleneteket a képregény paneljein sokkal átérezhetőbbnek tartom, mint amit a feldolgozás produkált. Hiányzik a katarzis, az igazán megrázó drámai kép, amellyel nem fogja a laikusokat meggyőzni, érdemes erre időt szánni. Közben ott volt a lehetőség, okosan használták volna fel a kibővítést, mégsem tudták elmélyíteni a szituációt. Az utolsó jelenet azért működik a legjobban, mivel az tényleg átadja azt az érzést, mint a nyomtatott eredetije. Sajnos ezt megtöri még egy plusz jelenet, ami egy más irányú folytatásra kíván reflektálni.

bscap1880

Valaki nem ismeri ezt a történetet és megszeretné, inkább szerezze be a magyar nyelvű Batman legelső számát. Jobban jár vele. Közben reménykedtem benne, ez jól fog sikerülni. Végül nem úgy lett. Azért találni bőven kiemelkedő feldolgozást a sorban. Nem hinném a rajongók körében is elnyerte volna ez mindenki tetszését maximálisan. Finomítottnak éreztem az alapanyag nyerseségéhez képest. Pontról pontra követi a második felében a képregényt, közben a lényeg sikkadt el félúton, amely a hangulat felfokozásához kell. Részemről így meg egy 6,5/10-ben kimerül az egész.

Reklámok

Justice League Action – Cartoon Network-ön ismét DC-s rajzfilmsorozat?

Látszólag egy könnyedebb, fiatalosabb jellegű sorozat lesz. Remélhetőleg nem esik át a ló túloldalára, mint a jelenleg futó Marvel rajzfilmsorozatok a Disney XD-n. Nem gond, humorosabbra veszik a figurát, teljesen infantilis azért mégse legyen.

Person of Interest – Sorozatzárás

Mikor egy megkedvelt sorozat el kezd hibázni sorra, ahogy tavaly tette. Idén folytatta ezt a felesleges húzásokkal teli történetvezetést, míg el nem értünk az 5×10-hez, ahol sikerült végre valami érdemi részt is felmutatnia a sorozatnak. Elég szomorú, az utolsó részekig nem igazán tudott átütő lenni az évad. Maradt keserű szájíz, amit az érzelmes pillanatok feledtettek legalábbis velem. Ebben az esetben elnéző vagyok, mivel megkedveltem a karaktereket és érdekelt a sorsuk.

bscap1874

Merész pillanatokban lehetett részünk, mégis van valami, ami beárnyékolja ezt az egészet. Míg véghez vitték az egészet, bőven találkozhattunk számot tevő következetlenséggel. Ami nem meglepő, mivel volt jó pár átgondolatlanság az egészben. A végeredmény egy fokkal jobb volt a 4. évadnál, viszont mennyire kínkeservesen sikerült ezt a mércét feljebb tolni. Többször elhasalt a cél előtt a történet és ezt a saját bőrünkön érezhettük. A részletek kidolgozatlanságában keresendő ez a probléma.

bscap1876

Egy fegyvere van a sorozatnak, amit ellenünk fordíthat. És az nem más,mint az idő, ami megszépítheti majd a fakuló emlékeket. Nem a rosszra fogunk emlékezni, hanem azokra a dolgokra, amiért tényleg érdekesnek találtuk az egész koncepciót. Valahogy nem voltak képesek a készítők saját tökéletlenségünkön felülemelkedni és ez az önhittség a fő bélyegzője a végeredménynek. Ami miatt nem lehettünk maximálisan elégedettek. Lássuk spoileresen a további gondolatokat.

bscap1877

Bővebben…

Outcast pilot

Robert Kirkman talán képes lesz egy újabb fellángolást elérni. Az ördögűző tematikát vásznon már elkoptatottnak tartom, itt viszont kifejezetten érdekesnek találtam. Egyedül a főszereplő miatt, összekötve a múltja eseményeit a jelen helyzettel. Egy lelkésszel próbál a homályos részletekre választ találni. Amit mondjuk a Preacher esetében hiányoltam, itt a pilot végére valami irányt feltudtak mutatni. Szépen megágyazva az alaptörténetnek. Amelyet nem lihegtek túl.

bscap1872

Míg az elején nem igazán akart megfogni az egész, ahogy halad előre, egyre inkább lekötött az út keresés, amelyen végig vezettek minket. A teljes elidegenedés okára is megkapjuk a kiinduló pontot, amerre elindulhatunk tovább. Tarkítva ezt jól elhelyezett horror-elemekkel. A feszültséget viszont nem fokozza ezek elnyújtása. Azért érdekel, mit szándékoznak ebből kihozni hosszútávon. Mivel egy elég hosszú csatározás elébe tekintünk a zabolázatlan démoni erőkkel.

bscap1873

Akad annyi érdekesség a jelenetekbe, míg bevárom, kiforrjanak szépen. Addig ráharapok a dobot csontra. Közben se a téma, se műfajon belül nem mutat semmi újat. Inkább kicsit radikálisabban próbálja ezt levezetni, attól nem válik átütőbbé a kép, amely végül kialakulhat belőle. Még igazán érdekesnek se mondanám, valakit nem fog meg a még elején zárkózott főhős, nem biztos érdekelni fogják a fejlemények. Ezen áll vagy bukik, mennyire fogja bárki is érdekesnek látni az ő tragédiáját. A kezdés nálam is még kissé sántít, így egy 6,5/10-ben kiegyezem.

Roadies pilot

Elég klisés alapozás, tipikus karakterekkel és fájdalmasan felszínes, már-már rózsaszín képet festve magáról. Semmilyen téren nem kapunk legalább ebből a világból legalább egy szeletet, még verbálisan se képes legalább a munkálatokról említés szintjén se beszélni. Állandóan lényegtelen dolgokra terelik a témát, ami kifejezetten zavaró volt végig. Nem ennyire lepusztítottan az álmodozásról és azért csinálom, mert szeretem a zenét kijelentésekből kellene táplálkoznia a megnyilvánulásoknak.

bscap1870

Sajnos felesleges konfliktus generálásra is volt itt példa, amely semmilyen érzelmi impulzust nem volt képes kiváltani, mivel érződött, felvetették a dolgot, már a történetbe nem igazán kívánták beépíteni. A kicsit túlzott rajongás is már megmutatkozik, amivel nem volna baj, nem kezelték volna az írók ennyire következetlenül a helyzetet. És ezek után túl jónak érzem a színészi gárdát erre az elfojtott szerepekre. Gondolok Luke Wilson, Carla Gugino és Imogen Poots játékára. Semmi megerőltetéssel nem jár számukra előadni a kidolgozatlan karaktereiket.

bscap1871

Rettentő sok hiányosság, szakmaiatlan viselkedés és más tömérdek hibák rontják el az egészet és ezek után annyi kevés számomra a folytatáshoz, szimpatikusak a szereplők. Ez már a trailerekből lejött. Ennél azért érdekesebben kellett volna bemutatni. Mennyire életszagú ez, legfeljebb a fizetési csekkek kezeléséből derül ki. Más földhöz ragadt momentum nem tükrözi, bármi köze volna ahhoz, amit megpróbálnak bemutatni nekünk. Így meg nem túl jó kezdő hangot sikerült megütnie Cameron Crowe nevével fémjelzetten. Az értékelésem ezekből a szempontokból nem jobb 5/10-nél.

Fear the Walking Dead – Teljes előzetes

Lemaradtam az évad első feléről, viszont az előzetes felcsigázott a folytatásra. Valamennyire spoileres számomra, azért nem vészes. Tényleg beindul végre ez a mellékági előzményköteg, akkor nem lehet majd panaszra okom. Bízom benne, nem egy megvezetés, hanem jelentős javulás várható a sorozat eddigi silány minősége után.