Rectify – Sorozatzárás

Erősen kezdett az utolsó évad, mégis több szereplőnél az általánosabb problémák zavarók voltak a további részekben. Leginkább ezen jelenetekben az elmúlt évek független filmes hangulata szorult a háttérbe. Egy darabig nem igazán érdekeltek egyes szereplők szálai. Viszont képesek voltak mutatni később ismét mélységeket. Akad jó pár elgondolkodtató beszélgetés, amelyek kiválóan működtek. A finálé meg nagyon az érzésekre próbált hatni, nem is sikerült a töltetett egy az egyben átadniuk.

bscap1992

Mondhatnám, maradt hiányérzetem. Egyedül a zárójelenet feledteti ezt velem. Kár ezt az érzést nem voltak képesek az egész évadban fenn tartani. Egyedül a kulcsfontosságú pillanatok voltak képesek kárpótolni. Az élmény hiába volt meghatározó, mégis felmerülnek azok a dolgok, amelyek teljesebbé tehették volna a történetet. Maga a feloldozás valamilyen szinten megtörtént, hogy reménytelibbé tegyék a nehézségek leküzdését a szereplők és ne hátráljanak meg a kitűzött cél elől. Spoileresen folytatom.

bscap1993

Bővebben…

Reklámok

Person of Interest – Sorozatzárás

Mikor egy megkedvelt sorozat el kezd hibázni sorra, ahogy tavaly tette. Idén folytatta ezt a felesleges húzásokkal teli történetvezetést, míg el nem értünk az 5×10-hez, ahol sikerült végre valami érdemi részt is felmutatnia a sorozatnak. Elég szomorú, az utolsó részekig nem igazán tudott átütő lenni az évad. Maradt keserű szájíz, amit az érzelmes pillanatok feledtettek legalábbis velem. Ebben az esetben elnéző vagyok, mivel megkedveltem a karaktereket és érdekelt a sorsuk.

bscap1874

Merész pillanatokban lehetett részünk, mégis van valami, ami beárnyékolja ezt az egészet. Míg véghez vitték az egészet, bőven találkozhattunk számot tevő következetlenséggel. Ami nem meglepő, mivel volt jó pár átgondolatlanság az egészben. A végeredmény egy fokkal jobb volt a 4. évadnál, viszont mennyire kínkeservesen sikerült ezt a mércét feljebb tolni. Többször elhasalt a cél előtt a történet és ezt a saját bőrünkön érezhettük. A részletek kidolgozatlanságában keresendő ez a probléma.

bscap1876

Egy fegyvere van a sorozatnak, amit ellenünk fordíthat. És az nem más,mint az idő, ami megszépítheti majd a fakuló emlékeket. Nem a rosszra fogunk emlékezni, hanem azokra a dolgokra, amiért tényleg érdekesnek találtuk az egész koncepciót. Valahogy nem voltak képesek a készítők saját tökéletlenségünkön felülemelkedni és ez az önhittség a fő bélyegzője a végeredménynek. Ami miatt nem lehettünk maximálisan elégedettek. Lássuk spoileresen a további gondolatokat.

bscap1877

Bővebben…

Agent Carter – A 2. évad és a sorozat lezárult

Az idei évad habkönnyűbbre sikeredett, mint az első. Így se volt probléma vele. A humor nagyon jó működött és többet is tartalmaztak a részek, ennek annyi hátránya volt mindössze, levették a súlyt a fő koncepcióról. Carter és Jarvis párosa továbbra is kiválóan működik. És a többi szereplőre se lehet panaszunk. A főgonosz viszont nem sikerült igazán rétegeltre. Motivációja nem volt szerteágazó. Közben találékonyan próbálták bemutatni a karaktert, ez nem fedte fel Wynn Everett színészi kvalitásait igazán.

bscap1836

Egy kerek történetet kapunk egy halvány cliffhangerrel, ami belefér ebbe a befejezésbe, végig gondoljuk, mivel idáig tartottak Peggy önálló kalandjai az ötvenes években. Valamilyen szinten le is zárhatjuk ezt a szakaszát az életének. Azért voltak, akik színesítették az évad palettáját, mint Dottie Underwood, Howard Stark. Ahogy Ana Jarvis pillanatai se elhanyagolhatóak. Kellemes kikapcsolódást volt képes nyújtani ez a társasság. Dolgozhattak volna még a forgatókönyvön azért.

bscap1837

Hiányérzetünk lehet ezzel a tíz résszel kapcsolatban. Annak viszont ajánlott program, akinek az előző évad bejött. A szórakozás garantált, nem is elégíti minden igényünk teljes mértékben. Érezhetően rövidebbre metszve talán jobban működtek volna az elemek. A nyújtással nem tudták kitölteni elég ötletesen a játékidőt, legalább üresjárat nem volt egyáltalán. Az is valami. Részemről egy 6/10-et ér az etap.

Banshee – Sorozatzárás

Elég döcögős lett az utolsó a nyolc rész. Mindez a formalitáson való változtatás miatt. Még a flashbackek tudtak valamit adni az elején a történethez, mégsem volt ez elég. A legzavaróbb, annyira a megvezetése volt cél a nézőknek, hogy végül azt vetették be, ami kitalálható volt. Ez miatt az évad nem tudott felnőni az elvárásokhoz, mivel más vonalon haladtak a szálak, nem is próbált valami igazán letaglózóval előállni, helyette kaptunk egy korrektnek mondható lezárást, ami arra jó volt, legalább kellemes emlékekkel búcsúztassuk Banshee-t.

bscap1816

Lényegében mindenkinek a sorsát elrendezték, nem is mindenki számára volt ez a végállomás. A karakterek szálainak lezárásával próbáltak valami kaotikusságot sugallni. Olyan makulátlanul nem is sikeredett, legalább az elrendezett ügyek helyett kaptak maguknak, valahol az egész lényege elveszett. És talán a búcsú hangulata enyhítheti csalódottságunkat, amit érezhettünk az etapban. Bár a jó megoldásokkal próbálták ellensúlyozni a rosszakat, akkor se érezhetjük teljesen egésznek ezt az alibiként szolgáló szál miatt a végeredményt. Spileresen folytatom.

bscap1817

Bővebben…

Hannibal – 3. évad, avagy sorozatzárás?

Kétségtelen, nem lesz folytatása a sorozatnak (remény azért meg van még rá megkapja a lehetőséget), közben próbálkoztak kábelen, streamen egyaránt, egyelőre nem talált új gazdára a 4. évad. Bryan Fuller a harmadik és negyedik évados terveit összevonta végül. Nem szakítja meg a kapcsolatát végleg az NBC-vel további sorozatos tervei miatt. Egyik legnagyobb baja az idei 13 résznek az volt, hogy túlzásba vitte a művészi motívumok bemutatását és így eleve az előző két évadra jellemző feszült atmoszféra és a szimbolizmus mögött megbúvó tartalom veszett ki a sorozatból.

bscap1426

Az évad legjobbja a 3×12-es rész volt, még ez se mentette meg attól, hogy javítson az összképen. A kiüresedett, elnyújtott jelenetek nagyon nem voltak képesek funkcionálni és a filmekhez, könyvekhez képest kaptunk retconokat köetként, amik felülírták az eseményeket. Nem volna ezzel semmi baj, nem éreztük volna egyes elkövetkező lépések megmásítását mögötte. Még jobban meghasonulva önmagával és elvágva az egész bensőséges kapcsolatot a nézővel, kizárva a nézőt teljesen a kaotikusság fullasztó érzéséből.

bscap1428

Nagyon vázlatosak és besültek voltak a részek. A szálak többnyire felszínesek és a lélekbúvárkodás funkciójának elsorvadása is már az évadnyitóban kezdetét vette. Az a rémálom szerű megközelítés nagyon szájbarágósra és önismétlőre sikeredett egyaránt végül. Ötletek lettek volna az évadban, viszont egyáltalán nem került sor a kibontásukra. Mintha a mély vízből átkerült volna az egész egy kiszáradófélben lévő mederbe és az alkotói kreativitás meg állt volna egy gyufás skatulyába félredobva. A finálé végén van még egy stáblista utáni jelenet is pluszba. Spoileresen folytatom.

bscap1425

Bővebben…

Strike Back – Sorozatzárás

Tudtuk, hogy egyszer vége lesz. Eredetileg egy angol sorozatként indult Richard Armitage-dzsel különféle külsős bevetésekkel. A második évadtól koprodukcióssá vált amerikaiak beszállásával a finanszírozásba és két új arccal váltották Pottert. Egész jó csapatjátékosok lettek kiegészítve egymást  Scott és Stonebridge. És további négy évadot kaptunk velük. A látványos akció pótolta a történet hiányosságait és kis hazánkba is minden évben leforgattak jó pár jelenetet, így magunkénak is érezhettük valamilyen szinten a produkciót.

bscap1420

Akárhány hibája volt, kár hogy vége. És a Cinemax úgy látszik szemléletváltáson megy át, minden akciót tartalmazó koncepciójukat mellőzik egy év múlva. Így jövő nyártól vásznon láthatunk robbanásokat, közben elkellenne az utánpótlás e téren. Gondolom egyelőre Extendabales sorozat se lesz, mivel semmi friss hírt nem találni róla. Térjünk rá az évadra kicsit spoileresen bővebben.

bscap1421

Bővebben…

Revenge – Sorozatzárás

A negyedik évad első fele se volt valami erős, mégis tudott pár meglepő csavarral szolgálni. Januárban viszont jött a mélyrepülés, ami odáig vezetett, hogy három hónapig feléje se néztem a maradék tíz résznek. A promók se győztek meg a visszatérésről. A vége fele mégis valamiért érdekelni kezdett, hogyan is zárják le végül a sorozatot. Annyi csavart raktak bele, mint egy csavargyárban, ennek ellenére egyik se tudott meglepni. És egyre következetlenebbé váltak ezek a húzások és a finálé utolsó harmada teljesen darabjaira hullott. Valami próbáltak az írók ebből összefércelni, mégsem sikerült nehézé tenni a búcsút.

bscap1300

Akárhogy nézzük, a legérdekesebb végig Madeleine Stowe és Emily VanCamp maradt. Ő jelenlétük sokat hozzátett az igen gyenge összképhez, amit úgy próbáltam a készítők véghez vinni, bosszú bosszú hátán amerre a szem ellát. Teljesen értelmetlen és már semmi eredetiséget mutató pillanatokkal próbáltak lekötni minket. Mindez alapjáraton működik, ahhoz viszont totálisan le kell adnunk az elvárásainkat. A legnagyobb baj az egésszel, próbáltak olyan dolgokat belerakni a közeledő lezárás felé, amiket nem volt idő kibontani és valami így csupán utalás szinten maradt meg. Ennyire alapozás nélkül belevágni mindenbe, nagyon nem volt értelme. Legalább lezárták úgy, ahogy a legkényelmesebb volt papírra vetni a kimenetelt. Spoileresen folytatom.

bscap1299

Bővebben…