Aranyélet – Ősszel jön a 2. évad

És egy kifejezetten szórakoztató teasert adott ki a magyar HBO.

Reklámok

Aranyélet – Lezárult az első évad

A magyar HBO ismét bizonyított, hogy tudnak jó sorozatot gyártani a hazai piacra. Vannak hibái, mégis a pozitív dolgok voltak többségben. Remekül megalapoztak a karaktereknek, hogy egy érdekes történetet meséljenek el, tele életszagú jelenettel. És a remek színészválasztás mellett ez a komponens is fontos része volt az évadnak. Esetleg lesz folytatás, lehet még jobb lesz, mint az első. Ez az egyenletes színvonal is igen kielégítőre sikeredett.

aranyelet-01

Amilyen jól indult Ónodi Eszter karaktere, mégsem vitték el olyan irányba, ami a kezdeti mozzanatai alapján gondoltunk. És a feloldozás se marad el. Igen kerek lezárást kapunk, így sokkal érdekesebb lesz látni, hova is viszik tovább a szálakat. A magyaros íz meg inkább előny volt, mint hátrány, ezáltal nem lehetett idegennek érezni a környezetet, ami tovább emelte a produkció fényét.

aranyelet-02

Nem nyújtották egyáltalán túl a történetet. Megismerhettük rendesen a karaktereket és hogy merre vezet az útjuk. A bűnözés sosem kifizetődő, máshogy is lett megközelítve az egész. Igazán semmi olyat nem kapunk, amit korábban ne láthattunk volna valahol, mégis az egész hangulata magával ragad, míg az adott rész végére nem érünk. A finálé meg tényleg egyfajta elvarrása volt a dolgoknak. Amit remekül ki is használtak az írók. Jár az évadra a 7/10 ezek után.

Aranyélet pilot

Az HBO az utóbbi időben igen csak próbál a magyar közönségnek is bizonyítani, hogy érdemes saját gyártású hazai sorozattal előállni. Míg a Társas játék semmi érdekeset nem hozott, addig a minimalista környezetbe burkolt karakterdráma a Terápiában kiteljesedett. Így nagy talány volt, mit is tud mutatni a csatorna új sorozata. Úgy kezdésnek nem rossz, azért nem kimondottan hibátlan kezdést mutatott a Miklósi család élete első fejezetének bemutatása.

bscap1561

A családfő a kisstílű ügyekkel tartja el családját, amivel fel kíván hagyni, addig felesége ragaszkodik ehhez a látszatcsillogáshoz. Lánya normális hétköznapokat kíván élni, miközben igyekszik figyelmen kívül hagyni apja üzelmeit. Fia meg vakon a saját feje után megy, olyan lázadó kamaszként. Legjobban Ónodi Eszter hozza a szerepét. Míg a többi családtag csiszolódik. És maga a sorozat hangulata is még nem igazán érzékelhető. Keresi az útját.

bscap1562

Az operatőri munkába érződik az igyekvés, mégsem látszik a kamerakezelésben a kellő profizmus. Ez a totáloknál ütközik ki a leginkább. A párbeszédek se sikerültek valami fényesre. Maga a forgatókönyv se ért még kellően össze. Alapozásnak megteszi, tényleg van mit formálódnia a sorozatnak a következő részekben. Érdekel, mit is hoznak ki ebből a felvázolt szituációból nekünk. 6,5/10.