Bones-Sleepy Hollow crossover

Mivel egyik sorozatot se nézem egy ideje, maga Brennan és Crane összepárosítás gondolata felkeltette az érdeklődésemet. Bones-nál úgy éreztem, mintha meg állt volna az idő. Nem változtak a főbb szereplők nagyon öt év alatt. Addig a Sleepy Hollow év eleje óta szereplők terén igencsak megváltozott. Az egész találkozás oka egy kétszáz éves lelet megtalálásból indul. Míg Csontéknál némi humor adja a szituációt. Crane és Miles Jefferson intézetbe való megérkezéséig rém gyenge volt a rész minden téren. Az ő jelenlétük dobta fel kicsit a felvezetést.

bscap1539

A két világot nem keverték össze egyáltalán. Mindenkit megtartottak az eddigi hitében. Álmosvölgy eseményei teljesen elkülönültek a földhöz ragadtabb világtól. Az átívelések nem igazán a látatlanba betérő nézőknek kedveztek. Halovány kapcsolódási pont van a két rész között. Így egymástól függetlenül is működnek, valaki mondjuk az egyik sorozatot követi mindössze. Az alapító atyákról elszórt újabb infók se vesznek rá, ismét rákapjak a mitikus sorozat folytatására. A jelenlegi főgonosz se volt egy illékony ködnél több a részben.

bscap1540

A Sleepy Hollow-nak egy elhanyagolható mellékszála volt inkább a Bones rész. Az egész inkább egy képregényes megoldás, hogy a két főszereplő páros felbukkanjon a másik sorozatába. Mégsem volt mérvadó egyikük jelenléte se a másik környezetében. Inkább maga a szituáció kimerített minden pluszt abban a pár jelenetben, amelyekben indokolttá tették közös konzultációikat. Így teljesen elhatárolódva egymás mélyebb megismerésétől. Bones 11×05: 5/10, Sleepy Hollow 3×05: 6/10.

Reklámok

Sleepy Hollow 2×12 – Szárny szegetten

Az új irány se váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ahogy már korábban kifejtettem, mennyire nem találja a helyét a sorozat és az írók addig bóklásznak a sötétben, míg egy démoni lény meg nem szállja őket, hogy ihletett meríthessenek belőle. Nem igazán tudnak olyan ötlettel előállni, mely valami friss érzést nyújthatna a nézők számára és sejthető módon nem a Supernatural fénykorát akarják lekoppintani. Még az is reménytelibb volna, mint dobálják az elképzeléseket és nem igazán bontják ki azokat, inkább foglalkoznak utána valami mással, visszatérhessenek a heti ügyekhez. Láthatóan ennyi a szándékuk, semmi több.

bscap1073

Annyira kezd szétesni a félbehagyott mitológia, hogy várjuk mikor húznak elő egy újabb a Sleepy Hollow világába nem illő dolgot. Semmi baj nem volna ezzel, képesek volnának ezeket a szálakat összefogni és egységessé kovácsolni. Úgy látom erre nagyon nem is számíthatok. A karakterekkel való szimpátia meg nem fogja érdekesé tenni a történetet, mely a saját lábán képtelen megállni és önállóan haladni előre. Semmi átgondoltság nem áll a jelenetek mögött, hanem a felesleges szappanos utóízű érzelmi töltetnek szánt pillanatok, melyek egyáltalán nem egy misztikus sorozat egyre inkább fontos részét képező elemének kellene lennie. Nincs semmi biztosíték arra, hogy ez az évad végére javulni fog. Pár felmerült kérdésre meg nem igazán érdekelnek a várható generált válaszok. Spoileresen folytatom.

bscap1072

Bővebben…

Sleepy Hollow – Eddig a 2. évadról

Az ősz csalódása volt számomra a Sleepy Hollow második etapjának első felvonása. Még az évad közben reménykedtem, hogy valami értelmeset ki tudnak hozni a sorozatból. Inkább úgy érezem tizenegy rész után teljesen kikopott a történet. Hiába voltak összefüggők a részek, közben a cselekmény totálisan súlytalanná vált mellette és a karakterek fokozatos leépítése felért egy emlékezetvesztéssel az írók részéről. Semmi nyomatékosított motiváció. Helyét átvette a csapongó céltalanság és a történet lebutítása, ahogy pár új szereplőt is kaptunk az eddigiek mellé.

bscap0994

Már maga a misztikum és rejtély fokozatos kiveszését a sorozatból rossz volt nézni. A mártírszerepeket meg különösen feleslegesnek éreztem, ahogy az egészet megoldották és arcul csapták a nézőt egy könnyed írói döntéssel, mikor már nem jutott jobb az eszükbe. Szembe menve mind azzal az elképzeléssel, ami miatt működhetett volna az egész. Inkább a könnyebb utat választották és lerendezték felesleges húzásokkal a részeket. Mellőzve minden eredetiséget a történetből.

bscap0992

Ahogy jelenleg kinéz a helyzet, bizonytalanná tesz, hogy érdemes-e kínlódni tovább az egésszel, az átlagosság teljesen legyengült középszerűségbe csapott át végül. Ichabod Crane múltja és a jelen összefonódása katasztrofális lavinát indított el. Amit Katrina-val és Henry-vel műveltek, túl megy az elfogadhatóság határán. Hiába ingázott az évad 5-6/10 között, valahogy mégsem tudtak értelmet adni a látottaknak.  A gonoszok teljesen érdektelené váltak. És ez a Moloch dolog nem lett rendesen kiaknázva. Spoileresen folytatom.

bscap0993

Bővebben…

Sleepy Hollow – Elkezdődött a 2. évad

A kezdés nem korbácsolta fel a lelkesedésemet, ahogy az érdeklődésem se törte le. Kaptuk a kötelező végigvezetős dolgot, ami általában jellemző tud lenni, nem akarna még az események közepébe csapni a készítők. Ehelyett a karakterekkel játszanak kicsit. Amit kellemes nézni, a hatása alá nem fogunk kerülni úgysem. Letudtuk ezáltal egy kisebb problémát, hogy egy nagyobbat elkerüljünk. Be kell érnünk egy ilyen kényelmes írói mozzanattal egyelőre. Spoileresen folytatom.

bscap0867

Bővebben…

Sleepy Hollow – Előzetes a 2. évadhoz

Kaptunk két héttel a második évad startja előtt egy friss előzetest új jelenetekkel a második évadból. Bármi lehet a folytatásból. Talán az érdeklődési szintet is javíthatja. Össze kellene magát jobban szedni ősszel az évadnak, főleg, hogy 18 részes évadot kapunk az egész szezonra. Ideje kicsit jobban hegesztgetni a szétesőbben lévő mitológiát.