Indul az őszi szezon új és visszatérő sorozatokkal egyaránt. Tavaly még a Sons of Anarchy nyitotta az időszakot az elmúlt évadokban. Idén se tétlenkedik Kurt Sutter és egy középkori sorozatba, The Bastard Executioner-be vágott bele, mely szeptember közepén érkezik. Az egyik legfurcsább lehet sokaknak, már nem a megszokott időszakba tér vissza a Person of Interest, hanem legalább jövő tavaszig kell várnunk rá. A kevesebb epizód miatt szérializáltabb is lesz szerintem az évad, így azzal se lesz gond. A nézettsége viszont stabilizálódhatna végre. A többi visszatérővel és újonccal most már elég szkeptikus vagyok a minőségüket illetően. Az Once Upon a Time is ígéretesnek látszik. Kiderül, mennyire válnak be az elkövetkező változások. Mégis hiába a sok koncepció, valahogy az előzetesek alapján egyiknél se éreztem, valami ütőset tartalmaznának. Idén a fogadtatásoktól is függ mibe nézek bele egyáltalán. A már korábban kikerült pilotok között is egyedül a Blindspot tűnik érdekesnek számomra látatlanba. Lássuk milyen sorozatok lesznek akkor idén ősszel. A lista bővebben található.
augusztus 2015 havi bejegyzések
Star Wars: The Force Awakens – Újabb teaser a hetedik epizódhoz
A legjobban várt mozis folytatás év végén érkező a Star Wars vonalát tovább görgető harmadik trilógia nyitódarabja. Pörög a marketing ezerrel.
The Iron Giant – Digitálisan felújítva
A Szuper haver egy kellemes robotos történet szívről, lélekről és egy szoros barátságról. Amerikába a felújított moziba is küldik, mielőtt megjelenne korong formájában. Lássuk az előzetest.
Mad Max – A harag útja
Mi hiányozhat igazán az életünkből, arra George Miller megadta idén a választ. Elkészítette az eddigi legjobb Mad Max filmet, igaz nem a címszereplőt középpontba helyezve. Az egész mégis működött. Jobban megismerhettük a pergő akció mellett ezt a világot kicsit. Van még mit kiaknázni benne. A régi trilógia mai szemmel elég megkopottan hathat ez a film után. Annyira jól bánnak itt a karakterekkel és a hangulattal, hogy észveszejtő. Önmagában a zene megérne egy misét. Mellette a vérbeli akció még rádob egy lapáttal.
Charlize Theron az elmúlt évtizedek egyik legbelevalóbb hősnőjének szerepét kapta. És a többi eye candy se lóg ki a sorból. Tökéletesen szerves részévé válnak ennek a poszt-apokaliptikus világnak. A történet nem tartalmaz hatalmas fordulatokat, azért meg tudott lepni és némi humort is véltem pár jelenetben felfedezni a magam részéről. Manapság ritka az ilyen jól összerakott produkció, amely az elfeledett adalékanyagokkal operál. Nem teljes cgi-orgiát kapunk, hanem rendesen megkomponált valódi akciójeleneteket, ami manapság sajnos nagy szónak számít.
Bőven lenne mit elsajátítania ezen a téren a mai fiatal rendezőgenerációnak, hogyan kell maradandót alkotni, amit bármikor szívesen elővesz az ember újra. Szomorú dolog, ez a fajta szívvel, lélekkel teli odaadással készül profi produkciót nem igazán látni, közben volna rá igény. A stúdiók viszont nem ezt tartják szem előtt. Legalább lesz még Mad Max film a közeljövőben, ennyi már borítékolható. 8/10.
The Walking Dead – Készüljünk a 6. évadra
A szereplőknek összedobtak egy remek teasert, hogy rákapjunk a folytatásra. A Fear nem hozott annyira lázban, az anyasorozat premierjéig kihúzzuk vele.
Scouts Guide to the Zombie Apocalypse – Becserkészők
Erről a zs kategóriás Zombi-sztriptíz jut eszembe, jobb kivitelezésbe. A cserkészek belecsöppennek egy élőhalott invázió kellős közepébe. Egyelőre a humora nem kötött le, még lehet egy szórakoztató darab belőle. Poszter után bővebben az előzetes.
Fear The Walking Dead pilot
Megismerhetjük a zombijárvány kezdet kezdetét. A kitörés oka valószínűleg sose fog kiderülni. Nem is azon volt a hangsúly, hanem a még lábain álló társadalom hogyan fog szép fokozatosan széthullani. Egy percig se éreztem, bármi köze lenne a címen kívül a Walking Dead-hez. Alapozásnak nem volt rossz. Viszont Darabont pilotjához hasonlítva eléggé közhelyes lehetne a felállás. Egy valami miatt mégsem fullad már az elején az érdektelenség mocsarába a történet. A karakterek.
Nem tétlenül bolyongó embereket látunk, akik szeretteikről mit sem tudnak. Inkább a családban felmerülő problémán van a hangsúly, amely a felismerésig vezet, még sincs minden teljes mértékben rendben. Előtte el se tudták volna képzelni a mindennapi teendők közepette, ilyesmi megtörténhet. Végig kísérhetjük a járvány lépcsőfokait, ahogy kibontakozik a helyzet, kiderül ki a rátermettebb mikor kiszakad a megszokott légkörből és körülötte megváltozik minden. A változás ellen meg nem tehet semmit.
Mennyire lesz ígéretes a jövőben a sorozat, lényegtelennek tűnik még. Az érdeklődést fenn tartja és ez a lényeg. A későbbiekben úgyis ki kell mozdulniuk a készítőknek ebből a mederből és valami egészen más irányvonalat adni a jelenlegi események lecsengése után. Ez lesz az igazi kihívás majd, ne úgy érezzük később, egy klónt nézzünk. A jelenlegi sajátosságai úgysem lesznek tartósak. Idő majd eldönti a sorsát. 7/10.
Bron/Broen – Ígéretes visszatérés
A harmadik évadra Saga teljesen új csapattal tér vissza, hogy felderítse következő bűnügyét. Martin-t hátrahagyása után látszik, kijutnak a lelki megpróbáltatások a nyomozónőnek. A második előzetes bővebben található.
Ash vs. Evil Dead – Még egy előzetest kapott
A képregények átfutása után egy két futóbolond karakter ismerősnek tűnik a panelekről. A trancsír mellett a humor is helyet kap. Mennyi rajongó várhatta, Bruce Campbell 23 évvel a Sötétség serege ismét visszatérjen Ash szerepéhez. Idén Halloween-től heti fél órás közös programra számíthat mindenki.
Terápia – Két évad távlatában
Manapság nagyobb választék van magyar sorozatokból, még sincs idő belenéznem a legtöbbe. Az HBO hazai gyártású második sorozatának egyik legnagyobb szerencséje, fél órás részekkel operál. És az egyik alkotója az eredeti és amerikai verziónak is, Hagai Levi. Ő neki köszönhetjük a tavaly indult The Affair-t is. Mivel az In Treatment teljesen kimaradt, így teljesen új volt ez a koncepció számomra, egy egyszerű terápiás ülésből hogyan lehet hétről hétre érdekes sorozatot összehozni. És ez a fő ütőkártyája. Igen nagy hangsúlyt fektet a szereplőkre. Szép fokozatosan kibontja a lelkivilágukat és jobban megérthetjük a páciensek problémáit.
Mind a két évad öt különálló történetszálon mozog. Az elsőbe mégis erősebbek az átívelések közöttük. Míg évadonként megismerhetjük négy ember legbelsőbb érzéseit, mellette a terapeuta, Dargay András életébe is betekintést nyerhetünk. És ügyesen nyitva is hagy pár szálat az első etap, amit a másodikba visznek tovább és bontanak ki még jobban. Nagyon jól bánik a sorozat a karaktereivel. Remekül adagolják a részek között a drámát és minikatarzisokban is részünk van egyaránt. A finálé is érdekes, mivel nem egyet, hanem ötöt kapunk egyszerre. Mindenkinek a története látszólag egy új irányt kap a végére és összegzi az eddigi boncolgatott nehézségek elképzeléseit.
A színészi játék is nagyon a helyén van. Mácsai Pál visszafogott játéka sok mindent hozzáad a tapasztalt pszichiáter megformálásához. És elég sokszínűen kezeli az adott helyzeteket, ahogy igyekszik megérteni a hozzájáró embereket. A feleségét alakító Für Anikó is mindent kihozz a mindennapok között őrlődő háziasszonyból, aki próbál lojális maradt férjéhez, nem is olyan könnyű megbirkóznia a köztük kialakult helyzettel. Még felbukkannak ismert és ismeretlen arcok egyaránt a sorozatban. Mindenki kiválóan hozzá a rá megírt szerepet. Nem nagyon találkoztam még magyar sorozattal, ami ekkora hatással tudott lenni rám.
Örömmel olvastam, még idén elkezdődik a harmadik évad forgatása, így nem maradunk problémás emberek nélkül. Volt itt kétségbe esett pár, megrögzött magányosok és még magas körökben mozgó tisztviselő is. Olyan dolgokra is rálátást kaptunk, amiről nem gondoltunk volna, hogy be leszünk vonva. Az utóíz valamennyire amerikai, mégis a társadalmi-közéleti normák és problémák felvázolása egy az egyben magyar. Egyik erős erénye a sorozatnak, hogy képes volt arra, amire eddigi hazai produkció még nem igazán és ez emeli ki az átlag saját gyártású társai közül. 7,5/10.