Milyen sorozatokat érdemes nézni?

Az elmúlt években igencsak átalakították a sorozatos szokásaimat a streaming szolgáltatók. És egyre több igazán minőségi és sokszor már filmszerű sorozatot láthatunk ezeken az oldalakon. Még egy nagy előny a hagyományos formátummal szemben, 8 vagy max 10 részes évadokkal rendelkezik szinte minden újabb sorozat és az epizódok ezen belül 30-70 között is mozoghatnak. Nem mindenki tud kiegyezni a heti adagolás eltűnésével, mivel az egész évad elérhető egy az egyben, ennek ellenére igyekeznek a szolgáltatók fenntartani egyes szériáknál a mai napig ezt az osztottabb heti kiszerelést. Viszont nagy előny a huszonvalahány részes évadok leredukálódtak az országos csatornákra, közben az újabb szérializáltabb darabokat ott sem igazán próbálják feleslegesen széthúzni, miközben akadnak olyan sztorik, melyeknek olykor a 8 rész is soknak bizonyul. Mióta nem olyan aktív a blog, mint korábban, így elég sok 2017-ben, 2018-ban, 2019-ben bemutatott sorozatot és évadot láttam (akad valamelyiknek jóval előbb volt az 1 évados premierje), mellette idei darabokból is jutott egy-kettő. Lássuk ezeket bemutatásuk sorrendjében akkor.

Az ember a Fellegvárban (The Man in the High Castle) (első premier: 2015. január 15.)

Philip K. Dick regénye alapján készült sorozat azt az alternatívát mutatja be, mi lett volna a nácik és a japánok nyerik a II. világháborút. Az alaphelyzet, a főszereplő egy párhuzamos világból származó felvételt lát, ahol úgy történt minden, ahogy a mi történelmünkben. A kópiák utáni hajsza és az igazságra való ráeszmélés mely mozgatja a két birodalmi erőt és alakítja a köztük kialakult konfliktus helyzetét. Az első két évad nagyon jól sikerült, míg a későbbi évadok már nem lettek olyan erőteljesek. Ennek ellenére érdemes végig nézni a teljes sorozatot.

A szolgálólány meséje (The Handmaid’s Tale)) (első premier: 2017. április 26.)

Azonos című regény alapján készült sorozat első évaddal fel is göngyölíti szépen alapjául szolgáló művet, így elég sok új lehetőséget biztosítva a sorozat íróinak, mégsem tudnak teljesen felnőni a feladathoz a későbbi évadokban. Egy fasiszta eszméknek teret adó jelent ismerhetünk meg, melyben a termékeny nőkkel elég kegyetlenül bánnak és ezt egy elég kifordított ideológiával leplezik. Különösen megrázó és lelkileg megterhelő képsorok mellett olyan szemet kápráztató, gyönyörű montázsokat is kapunk, miközben a sötét világkép kilátástalanság mindvégig a nyakunkon érezzük. Nem könnyű néznivaló, se női, se férfi nézők számára. Elisabeth Moss karaktere elég jól tükrözi a helyzetet, ahogy a lelki megaláztatás béklyójából próbál kitörni. Yvonne Strahovski meg elég hálátlan szerepet kapott, amit remekül hoz visszafogott játékával. Joseph Fiennes is elég meggyőző úri szerepben tündököl mellettük.

Krypton (első premier: 2018. március 21.)

Superman felmenőivel foglalkozó sorozat cseppet sem mondható unalmasnak. Megismerhetjük a társadalmi felépítést és a politikai erők működését. Ismert karakterek is felbukkantak ebben a két évadban. Végig lendületes akció sci-fi-ként funkciónál, melyben a családi intrikák se maradnak el. A műfaj kedvelőinek igazi kikapcsolódás. ahol megismerhetjük mind az El és Zod ház konfliktusait.

Lost in Space – Elveszve az űrben (Lost in Space) ) (első premier: 2018. április 13.)

Egy ’60-as évek sci-fi sorozatának újragondolása az űr Robbinsonok történetének. Főként családi kalandfilmnek tekinthető rengeteg sci-fis elemmel, különös lényekkel, világokkal és mindebbe beleágyazva az emberi gyarlóságot egyben. Szóval kapunk néhány kétes alakot is az epizódok során. A megvalósítás nagyon filmes és a hangulatra sokszor rátelepszik az ismeretlentől való félelem is egyaránt.

Az Úr sötét anyagai (His Dark Materials) (első premier: 2019. november 3.)

Sokat ódzkodhatnak Az arany iránytű mozi után, ez is egy újabb feledhető adaptáció lesz. Erre rácáfol mind a színészi játék és a történetvezetés. Szóval nem akármilyen fantasy darabról beszélünk (egy Narniánál jóval komolyabb feldolgozás, szóval senkit ne riasszanak el a jegesmedvék az évad közben). Elég sok helyszínes eleve az első évad és a szereplőgárda se akármilyen. Dafne Keen (Logan) nagyon jól hozza a szerepét, viszont Ruth Wilson (Luthet, The Affair) alakítása nagyon sokrétű, ahogy karaktere is. James McAvoy se nevezném unalmas figurának.

The Mandalorian (első premier: 2019. november 12.)

Tavaly ezzel a sorozattal indult a Disney+ streaming szolgáltatása. Nem vagyok Star Wars rajongó, azért az előzetesek után már az az érzésem volt, itt nem sajnálták a pénzt. Az epizódok látványvilága tökéletesen illik a filmekébe, mármint a megvalósítás is teljesen mozis. Talán a hangulata és stílusa inkább a westeren felé stagnál. Kellemes kikapcsolódás, mégsem a mély történetvezetés miatt fogja bárki is szeretni.

Vaják (The Witcher) (premier: 2019. december 20.)

Teljesen ismeretlen számomra a könyvek világa vagy a videojátékok, így a főhős kinézetén kívül nem sok kapaszkodóm volt ennél a különös fantasynál. Henry Cavill kifejezetten jól hozza a figurát. És Anya Chalotra játékát és karakterét is nagyon bírtam. Freya Allan meg annyira visszafogott és szürke volt, mintha ott sem lett volna. A történetvezetés a megszokott lineáristól eléggé eltér, az évad végére kirajzolódik az összkép. Van még hová bontani ezt a felvázolt világot.

Messiás (Messiah) (premier: 2020. január 1.)

A modern korunk vallási látásmódja és a csodákban való kételkedése remekül tükrözi a sorozatban felvetődő kérdéseket, napjainkban miként reagálnánk, megváltó urunk, Jézus Krisztus felbukkanna ismét napjainkban. Egyaránt szól ez a sorozat hívőknek és szkeptikusoknak. Ahogy bontakozik ki a sztori, annál inkább érezzük azt, hogy egyre több kérdés merül fel bennünk, amire leginkább saját magunknak adhatunk választ. Mehdi Dehbi megváltóként nagyon hiteles, miközben benne van a pakliban, szimplán egy szélhámos szemfényvesztésének lehetünk a tanúi. Michelle Monaghan-nel együtt próbálunk rájönni erre az igazságra.

Drakula (Dracula) (premier: 2020. január 1.)

A modernkori Sherlock alkotóinak újabb sorozata az erdélyi Drakula legendáját akarta bemutatni, mégsem sikerült formabontó ötlettel előállniuk, közben elég lett volna a z európai történelembe beleásniuk magukat. Amilyen ígéretesen indult az első rész, úgy rombolta porig a koncepciót ez a három rész. Még a horror műfajnak is egy szégyenfoltja lett csupán. Nem igazán sikerült semmi maradandót alkotniuk, közben lett volna a történetben potenciál. Kár érte.

Az SVU ereje

A valóság mindig kegyetlenebb, mint a fikció. Ehhez persze kell egy jó írógárda is. Napjaink egyik legfelkavaróbb sorozata húsz év után is képes megdolgozni a nézők lelkét. Olykor olyan gyomorforgató és undorító ügyekkel találkozunk, hogy nézni rossz egyes részeit. Az elmúlt években készült hasonlóan megrázónak szánt sorozatokon, mint A tett vagy A szolgálólány meséje első évadán képes túltenni az SVU. Darálásra se igazán alkalmas, netán az elejétől szánnánk rá magunkat a végig nézésére. Mivel egy-egy rész után a képernyőre se tudunk nézni, nemhogy elindítani a következő részt. Én se vagyok napra kész egy ideje a sorozatból, a 19×20-as rész után végképp nehéz vidám arcot vágni. A benne bemutatott fanatizmus és kegyetlenség olyan katarzist vált ki, hogy teljesen levisz minket az életről. Így azon kevés részek táborát erősíti, amit egy jelképes 10/10-es osztályzat alatt lehetetlenség kezelni. Inkább győzzük emészteni a látottakat. Mikor bemutatták a részt, egy jelenetbe belefutottam, mely önmagában elég kegyetlen volt. Teljes terjedelmében meg igen embert próbáló képsorokat kaptunk. Szóval nem véletlen, még mai napig fut ez a procedural sorozat és fénye nem kopott meg, olykor nem ragyog is a csillaga olyan fényesen. Nehéz nem tudomást venni róla, mi zajlik körülöttünk. Az esti híradó vagy a Kékfény meg gyermeteg mese ehhez a sorozathoz képest. Nem véletlenül tartok ki mellette, mióta megismertem. A karaktermotivációk is teljesen érthetőek, emberiek még mindig. Kár lenne ezt teljesen kizárni az életünkből, abban a hitben ringatva magunkat, a világba nem történik semmi rossz. Itt kendőzetlenül megkapjuk a valóságot és az élettanulságot hétről hétre. Ráeszmélve, semmi se fekete-fehér.

 

Trónok harca alternatív befejezése

Az év sorozatos csalódásán túl vagyunk, mégis bennünk van a keserű szájíz, lehetett volna ez másképp is. És pár apró írói döntésen múlott az egész. Lehet, bennük szintén felmerült ez az elképzelése a lezárásnak, végül elvetették, mivel túl kiszámítható lenne.

Egyedül a finálé második felét kellett volna átírni hozzá teljesen. Mennyivel másabb fénybe helyezve a végeredményt. Így is megosztó lett volna a befejezés, közben nyugodtabb szívvel búcsúztunk volna el a Trónok harca világától egy kis időre. Spoileres lehet azok számára, akik nem látták a teljes sorozatot elejétől a végéig.

Bővebben…