Felejthető sorozatok II.

Tovább folytatom a sorozatos élményeiről szóló beszámolóim sorát egy újabb adaggal, amellyel már ideje elszámolnom. Tavalyról maradt pár csalódásom, még eddig nem tettem említést. Ugyanúgy lesznek régebbiek és az elmúlt évből egyaránt. Nem beszélve a Netflix-ről is akad még pár, ami nem igazán jött be. Annyi nem gyűlt össze belőle, külön posztra elég legyen, így ezekről is írni fogok most. Más terveimről később nyilatkozom.

Dignity: Tavaly volt jó pár megtörtént események alapján készült sztoriban részem, viszont ezt nagyon nem tudták úgy bemutatni, érdekes legyen. Egy megrázónak szánt alaptörténetből egy kriminek látszó súlytalan párbeszédek halmaza lett, mely igazán nem vezetett az elején sehova, így nem tudtam mit kezdeni a látottakkal.

Romulus: Egy a Római Birodalom hajnala előtti korszakot próbálnak megidézni, mégsem tud semmi érdemlegeset produkálni. Annyira felszínes volt az egész felvezetés, hogy mostanra el is felejtettem, mi is történt benne. A latin nyelv meg semmi pluszt nem adott a narratívához. Ebből a szempontból a Barbárok jobban teljesít, miközben az is hemzseg a hibáktól.

Stargirl: A túltelített szuperhősdömpinget nálam ez a családi filmszerű tinihős eredetsztorija csordította túl. Annyira aranyos és kedvelhetőnek igyekeznek bemutatni a főszereplőt, nem igazán tud ez a giccs engem már elvarázsolni. Mellette próbálta pár látványosabb (túl színezett) akciót belerakni, melyek a CW Arrowverzumához képest fényévekkel jobban néznek ki, mégsem tudott nálam lehengerlő élménnyel szolgálni. Érzelmi kötődést se elérni vele.

The Gifted: Clarmont-érából az X-Menek eltűnését veszik alapul. És pár kevésbé ismert mutáns is szerepel ebben az országos szériában. Már értem, annak idején miért maradt ki ez nálam. Az akkori kritikák nem voltak túl meggyőzőek, mégis úgy éreztem ideje magamnak is egy próbát tenni vele. Hat részig bírtam. Úgy éreztem végül, nem tart a történet semerre, így nem láttam értelmét, tovább vesződjek vele.

Patrick Melrose: Benedict Cumberbatch-et a Sherlock óta kedvelem. Viszont ez az önpusztító figurával nem igazán tudtam azonosulni. Magyarázatot kapunk elég hamar a viselkedésének az okára, ami eléggé hasonló drámával akar operálni, mint a Hullámok hercege régen tette, mégsem tudom átadni magam ennek az érzésnek, így meg pont a történet lényege nem taglóz le, ahogy azt kellene. Hol siklott ez félre?

Fehér kiárlyné, Fehér hercegnő, Spanyol hercegnő: Philippa Gregory történelmi regénysorozata fontosabb köteteit kívánták feldolgozni, mégis messze van egy Tudorok vagy Borgiáktól színvonalban. Az első kettő mini-sorozat inkább háttérzajként ment nálam. Így is feltűnt, mind a kettő ellövi ugyanazt a fordulatot, ami mindennapos lehetett a középkorban, mégsem hat eredeti megoldásként. A Spanyol hercegnő a hangulatával és minimális visszautalással próbál bevonzani. A minden rész végén egy mini-fordulat az évad közepére már nevetségesen hatott, inkább úgy döntöttem elengedem a széria kezét.

Netflixes sorozatos csalódások:

The Mnions of Midas: Egy érdekes spanyol sorozatnak tűnt az ipari kémkedésről. Ezt viszont annyira semmilyen módon próbálta eltitkolni a nézők elől, hogy a többi mellékszálról is elvette a hangsúlyt vele, így meg kissé üresnek hatottak a részek. Nem is bírtam két résznél tovább.

The Protector: Ez a török sorozat a már agyonkoptatott kiválasztott témával próbál előállni. Még az elején meg volt a mézesmadzag, valami rendkívüli sülhet ki belőle, már érződött, ne helyezzük magasra az elvárásainkat. A végeláthatatlan harc az emberiségért nem tartogatott annyi puskaport, hogy végig pörgessem.

Spinning Out: Egy történet a jégtánccal való kihívásokról. Siker és főként bukás jellemzi a sorozatot, mely a motiváló erő bemutatását volna hívatott prezentálni, mégis erősebb a magánéleti szál benne, ami elvesz az egész éléből. Témába bőven készültek jobb darabok. Ez nem lesz közöttük. Miközben a szereplők interakcióival és a színészek alakításával nem volt különösen bajom. Nem éreztem, ez egy kihagyhatatlan élmény lenne.

Blood of Zeus: Az anime stílusú mitikus lényekkel tűzdelt kaland egy igazi csemegének ígérkezett. Az első rész után éreztem, nem fogok tőle jóllakni. A klisék és kényelmes írói megoldások domináltak főként, így meg semmi lelkesedést nem váltott ki, hogy folytassam.

Netflix figyelemre méltó sorozatai II.

Tavaly már felsorakoztattam a Netflix érdekesebb sorozatait, melyek között akadt pár kiemelkedő is. A csalódások listája se maradhatott le a platformról. A Quibi is megkapta a saját sarkát. És azokról is szó esett, melyek más streamingen vagy tévés sugárzásokban voltak láthatóak. Volt dicséretes és kerülendő. Legelső ilyen ajánlóm elég vegyesre sikeredett. Mostani listában szintén lesznek olyanok egyaránt, amik toplista esélyesek lettek volna, így maradtak futottak még kategóriában. Ebben a listában is lesznek jobbak, rosszabbak egyaránt, valamiért mégis tudom ajánlani akármelyiket. Lesznek olyanok, magam sem értem, minek soroltam ide azokat. Kezdjük.

The Stranger: Egy angol rejtélyes krimisorozat, melyben inkább a dráma hangsúlyosabb. Van egy nő, aki egy csomó ember mocskos titkát ismeri és zsarolja vele őket, kitálal a családjának vele. Közben nyomozás zajlik a nő ellen. Igen érdekes darab. Nem fullad egyáltalán unalomba.

Biohackers: A németek tudják, hogyan hozzák meg a kedvét egy  tudományos thrillerhez a génsebészetről. Látszólag ipari kémkedés zajlik itt, miközben sokkal személyesebb sötét múltbéli dolgok vannak a felszín alatt. Igen lendületes alapozás egy ígéretes folytatáshoz.

Paranormal: Egy egyiptomi természetfeletti horror, ahol a rejtély a hangsúlyosabb és a főszereplő tanszékvezető szkepticizmusa adja a sorozat igazi ízét. Egyre felfoghatatlanabb és ésszerűen megmagyarázhatatlan dolgok sora övezi, mely egy végső eljövetelben csúcsosodik ki. Érdemes egy próbát tenni vele.

Alice in Borderland:  A japán manga adaptáció olyan filmeket idéz meg, mint a Fűrész vagy a koreai Battle Royale (a véresebb Éhezők Viadala). A szereplők rendesen hullanak a sorozatban. Senki nincs biztonságban és a túlélésért játszani kell mindenáron. Egy igen grandiózus fináléba torkollik, ahol tovább növelik a téteket. A karakterek nem is lettek olyan mélyek, a vérgőzös akciók és a gyönyörű megvalósítás kárpótol a hiányosságokért.

Money Heist: A spanyol pénzrablós sorozat egy igen merész vállalkozás és sokáig igen kreatív is tud lenni. Az első évaddal még nem voltak különösebb gondjaim. A másodikban viszont akadt már egy nagyobb hullámvölgy, amiért a finálé se kárpótol. Ez sokaknak egy kiszállási alap lehet. A harmadik évadra az előzetes vett rá egyedül. És még nagyobb intenzitásra kapcsol a sorozat. A harmadik és negyedik évadban sokszor az agyatlan akciók kapnak helyet, a jobbik fajtából. Így nem tudtam nem nézni rendületlenül az utolsó részig. Nem kifejezetten várom az ötödik etapot, valószínűleg az lesz az utolsó és benne van a pakliban, hogy a sorozat szereplői közül kevésre vár egyáltalán happiend. Benne van a pakliban, nem egy vidám lezárása lesz a sorozatnak.

Oktoberfest – Beer&Blood: A németek megelevenítették a 200 éves hagyományt, főként a főzdék közötti kíméletlen versengésbe nyerhetünk betekintést. És sok élet megy tönkre az ellentétek kiéleződésével. A konkurenciaharc már régre visszanyúló dolog. A francia Sörmesterek című képregénysorozat is tökéletesen bemutatja ezt a korszakokon át ívelő történetet. És nagyon hasonló élmény ez a sorozat az igen egyedi hangulata miatt maradandó darab.

Sweet Home: Egy koreai kamaradráma is lehetne egy Resident Evil szörnyeire hasonlító fertőzött világban. Az évad nagy részben remekül működik a maga guilty pleasure formájában. Mikor kiszélesedik ez a világ, egyedül látványban képes hozni egy elvárható szintet, míg tartalmilag azt érezni egy grandiózus finálé helyett megfutamodtak az írók és a további ötleteiket egy lehetséges második évadban prezentálják talán. Ezzel az elódázással pont a kedvemet vették el az egésztől. Azért belenézek, ha lesz következő etap.

Legend of the Seeker 10 éve ért véget

Érdekes videóra bukkantam a Legend of the Seeker két hősnőjét alakító színésznőről és modellről a jelenleg is tartó karantén időszakban. Bridget Regan és Tabrett Bethell közös forgatási élményeikről és az elmúlt tíz évben történt változásokról beszélgetnek karrierjükben és életükben. Üdítő volt hallani, még mindig emlékeznek erre a hányatott sorsú fantasy sorozatra. És ennyi év után is tartják egymással a kapcsolatot.

Quibi felejthető sorozatai

Idén tavasszal a mobilpiacra is be akart törni egy streaming szolgáltató, ez a Quibi. Az oldal lényege, maradt ugyanaz, mint a többi streaming szolgáltatónak. Egy évadot egyben kirakjon. Az újítás az akart lenni, hogy az epizódok 6-10 perc hosszúságúak, így az évadok nem hosszabbak egy filmnél. Másik újdonság a jeleneteket álló és fekvő kamera helyzetben is rögzítették., lehetővé téve abban a helyzetben nézd a videót, ahogy éppen tartod a telefont és elvileg a készülék elforgatásra azonnal hozzá igazítja a képet az oldal. Engemet inkább a történet minősége érdekelt, mint a technikai megoldások. Maga a formátum már az ezredforduló után létezett. Dvd-re készült prequel formájában a 24-hez. Vagy más sorozatoknál egyes mellékkarakterek bemutatására (akár egy spin-off-hoz is). Ezeken többnyire a költségvetés hiánya is tükrözött. Később már előzményeket is mutattak be ezekkel a web-sorozatokkal és legalább kezdett úgy kinézni, mint maga az epizód. Az igazi áttörés az önálló darabok voltak (pl a Mortal Kombat igen félrement ezen a platformon), mint The Confession Kiefer Sutherland-del a főszerepben, ami a formátumból kihozta a maximumot, azért a magyaroknak sincs okuk a szégyenkezni a MAB-bal Botos Évának. Szóval bőven lehet ebből a felosztásból emlékezeteset is kihozni, mégsem sikerült a Quibi-nek. A sorozatainak többsége elég átlagos. Kettő tudok, amely érdemes arra, hogy beleöljük az a másfél-két órát, idővel azokat is elfelejtjük. Lássuk mit hozott nekünk össze ez a platform.

#freeRyanShawn: Az egyetlen, melyet tudok dicsérni a bátorsága miatt és a kerek lezárásával. Laurence Fishburne kapta a közvetítő szerepét és a főszereplővel való interakciójuk nagyon emberire sikeredett. És az egészre feltudtak húzni némi mondandót is. Sok sorozat foglalkozik a rasszizmussal, viszont az előítéleteket többnyire felületesen kezelik. Itt meg pont ezt a témát mutatja be nagyon jól. A kerek lezárás még elgondolkodtatóbbá teszi az összképet. És ennél éreztem leginkább, hogy hiába van részekre felosztva a játékidő, inkább éreztem egy komplett filmnek, mint sorozatnak végeredményben.

Don’t Look Deeper: A mesterséges ételem témakörét már annyiszor körbe járták és újat nem is tudott a sorozat mutatni, mégis átéreztük a főszereplő dilemmáját. A sorsa borítékolható volt, így nem lepett meg különösen, ennek ellenére egy elég emberi történetet kaptunk. A Westworld-del ellentétben nem globalizálták a problémát, inkább személyesebbé tették, ettől tűnt kicsit mélyebbnek a karakterábrázolás. Megértettük az okokat és nem maradtak következmény nélkül a tettek.

Dummy: Anna Kendrick egy elég abszurd, néhol már bizarr komédiába csöppen. Nem elég a pasi a Rick és Morty alkotója, Dan Harmon, még annak szexbabája is elkezd beszélni hozzá. Kicsit olyan a sorozat, mint egy skizofrén, aki magában beszél, viszont a mozgatórúgója a történetnek. Viszont innen nagyon hiányoltam a meta poénokat vagy az erőteljesebb insider jelenlétett, már ilyen alapokra húzták fel a plot-ot. Olykor egy-egy harsányabb poén elcsattan, ezen kívül nem igazán tudnak többet kiváltani belőlem a kínos pillanatok. Bőven lehetett volna még ezt hova fokozni.

Survive: Sophie Turner-rel egy Életben maradtak jellegű történetet akartak bemutatni. Az első két rész próbál valami karaterációt beleindukálni a sorozatban, igazából a későbbi túlélés és a remény behozatala tesz igazán valamit a karakterekhez. Minden mozzanatát értjük, mégsem éreztem egy olyan elsöprő drámának, amit prezentálni akartak nekünk. Különösen nem várunk el semmit a történettől, még le is képes kötni a játékidő alatt.

The Fugitive: Mikor a rendszer téved és a főszereplőre olyasmit húznak rá, amit nem ő követett el. Megkapjuk FBI ügynökként Kiefer Sutherland-det, olyan fafejű végig, hogy saját magát húzza le játékával. Bőven lehetett volna a Szökevény című filmhez hasonló darab, a felvetés is sértő összehasonlítani vele. Felszínes és suta karakterek inkább lepontozzák a sorozatot, mint felül értékelnék. Mennyivel több volt benne a puskapor, mint amit sikerült végül elsütni belőle.

When the Streetlights Go On: Egy diákot rejtélyes módon meggyilkolnak. Itt is lehetett volna egy ötletes sorozatot készíteni, helyette megkaptuk a szokásos tini problémákat és egyre kevésbé foglalkoztak a bűntény megoldásával. Igazából a legfurcsábban viselkedő szereplőre ráverték az egészet. Arra persze nem kapunk választ, tényleg ő követte el, inkább a felszínes előítélet biztosított igazságot. Esetleg lesz folytatás, biztos kihagyom, mivel ennyi nulla karaktert egy rakáson rég láttam.

Die Hart: Először azt gondoltam Kevin Hart saját insider sorozatot kap, amelyen jót lehet szórakozni. És igazi sztárparádét ígért az előzetes. John Travolta, Jean Reno, Josh Hartnett és az elbűvölő Nathalie Emmanuel (Game of Thrones) után nehéz volt nemet mondani. Bár kihagytam volna. Inkább fárasztó, mint élvezetes. És a színészi játék is sokszor kimerül ripacskodásba, ami ebben az esetben nem működik igazán. Bánom, hogy időt szakítottam rá.

Most Dangerous Game: Liam Hemsworth egy igen életveszélyes játékba csöppen, ahol a túlélés a tét Christoph Waltz vezényletében. Bárki a részévé válhat, még akaratlanul is az eseményeknek. A végső csattanó mégsem tölt el teljes elégedettséggel. Már látszólag egy csavaros sztorinak indult nem ártott volna azokkal a csavarokkal élni. Így is élvezetes a hajszát nézni végig, mégsem képes letaglózni a végeredmény.

The Stranger: Egy idegen egy lány életére tör. Mindenkit megtévesztve teljesen elhiteti környezetével, saját fejébe nem stimmel valami. Elég tipikus thriller őrült tempóval és egy perc megnyugvást se hagyva a főszereplő lánynak vagy nekünk. Az erénye, a részek előrehaladtával őrültebbnél őrültebb dolgok történek. Legvégül összeáll a kép mindenki számára. Addig meg bírjuk idegekkel.

50 Strates of Fright: Egy horror-antológia sorozat államonkénti különös esetekkel. Adsz vagy kapsz című filmre emlékeztet a sorozat történeteinek elmesélése 2-3 részt (15-20 percet) is felölelve. Az első évadnak még meg volt az újdonság varázsa a csattanóival, addig a második évad inkább fáraszt volt, mint érdekes, így nekem ennyi elég is volt belőle szépen.

Figyelemre érdemes sorozatok

Az elmúlt hetekben szó esett a Netflix érdekes és csalódást keltő szériáiról. És múlt héten a további más felejthető sorozatok is reflektorfénybe kerültek. Ideje ellensúlyozni ismét ezt a mérleget. Az elmúlt évekből és idén is volt bőven olyan sorozat, mely elég érdekes volt, mégsem került mindenki számára a figyelem középpontjába és ezt szeretném ezzel az újabb bejegyzéssel orvosolni. Elég a tavalyi évet nézni. A Csernobil mini-sorozat minősége széleskörű érdeklődést váltott ki, levéve a reflektorfényt hasonlóan ugyanolyan kiemelkedő darabokról is. Vagy idén hiába beszélnek mozifilmek szempontjából uborkaszezonról, streaming szolgáltatások igen nagy teret nyertek maguknak és zúdítják ránk heti szinten a töménytelen mennyiségű tartalmat. És kábelen még mindig akad mellette egy-két gyöngyszem. És a Netflix-en túl is van élet. Ahogy nem csak HBO létezik rajta kívül. Lássuk miket lehet még találni, amire nem irányult akkora figyelem, közben jogosan megérdemelné.

Bodyguard (idén nem volt új évad): Az elmúlt évek egyik legjobb mini-sorozata lett, mely annyi meglepetést tartogat, még a 24 fénykorával is vetekszik. És akkora siker volt, hogy egy ideje berendelték a 2. évadot a Netflix-re, így nincs kizárva egy újabb felvonás. Azóta nem érkezett hír, megkezdték volna a folytatás forgatását, ennek ellenére biztos várom és remélem hasonlóan erős lesz, mint az első évad.

A tett (The Act): Igaz történet alapján készült mini-sorozat egy anya mérgező kapcsolatát mutatja be lányával. Patricia Arquette nagyon erős játékkal formálja meg ezt a hálátlan szerepet. Megrázó karakterdráma, ami pont ebben a formában működött, megismerhettük jobban a szereplők motivációit. Az SVU is feldolgozta egyik ügyeként ezt a borzasztó esetet, mégsem tudta átadni azt a mélységet, ami miatt működik igazán ez a történet. Ritka mellényullások egyike, mikor a nyomozás nem képes kellő hátteret biztosítani a részletek megismeréséhez. Ezért volt jó döntés, nem krimiként próbálták bemutatni a Hulu-n, hanem különálló történetként hat részben. Legalább mind a két végletet fel tudtam vázolni. Az SVU-t más kegyetlen ügyei miatt tudom ajánlani, nem pont ez az egyért. A minit meg kötelező megnézni elgondolkodtató mivolta miatt.

Undone (idén nem volt új évad): Egy elég fajsúlyos mondadójú sorozat lett. És azon kevés szériák egyike, amit egy rész alapján képtelen leszel értékelni, mivel a teljes évad kell lásd az összképet. Egy trauma feldolgozását láthatjuk egy elég egyedi grafikai megvalósításban (mint a Kamera által homályosan volt), egy rajzolt réteget adva a az élő szereplőknek. És nagyon kiválóan él a megvalósítás és a történetvezetés az alkotói szabadság kihasználásával. Lényegében egy lezárt történetet kapunk, melyet bő 4 órában elfogyaszthatunk, egy második évad lehetőségét azért nem vetették el.

Fortitude: Egy fagyos kisvárosban rejtélyes bűnügyek történek. A készítők csavartak egy kicsit a történeten. Kapott némi misztikus árnyalatot is, még felkavaróbbak legyenek az események. Egyelőre az első évadról tudok nyilatkozni, azt viszont nagyon tudom ajánlani a kiemelkedő teljesítménye a szereplőgárdának is sokban hozzájárul igazán sajátos hangulatú szériával gazdagodhasson mindenki.

Final Space (idén nem volt új évad): Első ránézésre egy bugyuta humorú felnőtt animációs sorozatnak tűnhet hangsúlyos sci-fi elemekkel. Közben elég nagy hibát vétünk, ennyi alapján ítéljük meg az egészet. Az eddigi két évad átívelő történettel rendelkezik és nagyon szépen felépített karakterekkel. Ezt még meg fejelik olyan drámai fordulatokkal, hogy letaglóz minket teljesen. A második évadot kevésbé éreztem már annyira erőnek, bőven kapott elég löketett, hogy egy harmadikban kicsúcsosodjon a történet. Érdemes esélyt adni neki, együtt várhassuk a folytatást.

See (idén nem volt új évad): Egy olyan poszt-apokaliptikus jövőt ismerhetünk meg, ahol minden létező ember elvesztette szeme világát, így egy elég elvadult világba nyerhetünk betekintést. Stílusban és a kulturális ismeretek nagyon emlékeztetnek a Vikings-re. A törzsekre való feloszlás is  hasonló Egyik húzó neve Jason Momoa, ismét ugyanolyan meggyőző középpontja a történetnek, mint már sok helyen megszokhattuk. És a sorozatban látható harcmodor elég egyedi és látványos. Helyett kapott egy nagyobb volumenű történet, amit a második évadban fognak jobban körbejárni. Nagyon szépen letették az alapokat a folytatáshoz.

Samurai Jack: Genndy Tartakovsky (Dexter Laboratory) az Adult Swim-nek köszönhetően egy méltó lezárást adhatott remekművének. Eredetileg Cartoon Network-ra készült szamurájos-robotos-kaszabolós rajzfilmsorozat végleg kinőtte magát a záróévadra. Olyan erős, nagy ívű történetet volt képes az alkotói szabadsággal kihozni belőle, ami elismerésre méltó. Rengeteg élőszereplős sorozat nem képes ilyen katartikus befejezést írni, nem hogy egész évadon át keresztül vinni. Mikor láttam ezt a bónuszévadot, szavakat alig találtam, annyira elképesztő végeredményt kaptunk. És aki kételkedik a zsenialitásába, érdemes próbát tenni a minden emberi párbeszédet mellőző Primal-lal is. Hasonlóan emlékezetes alkotássá törekszik kiforrni.

Mellékhatás (idén volt új évad): Az Aranyélet óta keresek valami hasonlóan érdekes magyar sorozatot és nem gondoltam pont az Rtl Klub fogja elhozni ( míg valahogy a a hazai sitcomok nem igazán tudnak megfogni). Ebben megtaláltam a számításaimat. A béranyaságról szóló karakterdráma igen érdekes lépésekkel alapozta meg az évadot. Mindig volt valami bonyodalom, ami tovább vitte a cselekményt és a fináléval is nagyon szépen felcsigáztak egy második évadra, amely remélem még magasabb teszi a lécet. Várom a folytatást.

Star Wars: The Clone Wars (idén volt új évad): Az egyik legmostohábban kezelt széria részemről. Hiába voltak jó történetei, mellette helyet kapott sok olyan, amely a középszerből nem emelkedett ki. Az egyik legzavaróbb mégis az volt benne, nem volt évadokon át történő átívelés, inkább 2-3 részekben elmesélt történetek, amik vagy kimagaslóak voltak vagy nem. És talán egyik legérdekesebb karakter ebből a sorozatból nőtte ki magát, Ahsoka Tano. A sorozat nagy részében irritált a karaktere okoskodásai, a Rebels változtatta meg számomra végleg pozitív irányba a megítélését. És azóta idén már élőszerelős verzióban is láthattuk Rosario Dawson megformálásában és a héten megerősítést kapott a spin-off sorozata is. Most viszont említsük meg, a sokat váratott Clone Wars utolsó évada is lement idén, amely részben a Bad Batch-t vezette fel. Ennél viszont még fontosabb, a Sith-ek bosszúja történéseit is beértük, hogy olyan méltó lezárást kapjon a sorozat, amire még az előzménytrilógia sem volt képes. Ahsoka további sorsát meg az ő vele foglalkozó regény tárja fel a Rebels előtti időkből. Mást nem is a sorozat utolsó négy részét minden Star Wars érdekeltségű embernek ajánlani tudom. Bőven feledteti a Disney mozis mellényúlását.

The Capture (idén nem volt új évad): Egyelőre mini-sorozatként kezelt (elvileg folytatást tervező) BBC krimi-sorozata a felvételekkel való visszaélésről szól, mely egy elég elgondolkodtató téma, minden eszközünk meg van valaki besározására, ebben az esettben ki a valódi áldozat. A feltételezett elkövető vagy a sérelmezett. Szépen csavarnak az egészen egyet a készítők, még megmagyarázhatatlanabb szegmensbe ültessék a gyanút. Fináléban mindenre választ kapunk, az oda vezető út viszont gyilkossággal van kikövezve.

Snowpiercer (idén volt új évad): Egy vonat szerelvényeire leosztva láthatjuk a társadalmat. Az alapjául szolgáló képregényt még közel se bontotta ki a sorozat. A filmhez képest viszont több árnyalatot kaptak a szereplők és a befejezés is egészen más irányt vett. A jövő hónapban érkező második évad talán jobban kitágítja a világot, mivel egyelőre egy tíz részes alapozáson vagyunk túl. Szóval van még lehetőség hova vinni a történetet.

Túl a kerítésen (Over The Garden Wall): A sötét tónusú mese egy utazás a különféle lázálmokban, amelyet antológia szerűen részről-részre ismer meg a két főszereplő. Sokan dicsérték ezt a sorozatot, viszont engem nem nyűgözött le annyira. A z egyedi ábrázolásmód és hangulat feledteti számomra a történet sutaságát. Így nem maradt több, mint egy aranyos árnyalt mese különös lényekkel.

Felejthető sorozatok

A Netflix-es sorozatok után a csalódást okozó más sorozatokat gyűjtöttem össze. Többségénél pár résznél tovább nem jutottam, azért akad, melyből bő egy évadot is láttam, utólag sajnáltam a ráfordított időt. Van közte olyan is, melyet minőséginek tartok, mégsem nyerte el a tetszésem. Nem én vagyok a közönsége. Nehéz döntés mindig egy új szériába kezdeni, mivel ott a bizonytalanság, nem fog bejönni. Szubjektív vélemény részemről, mely darabot milyenek fogom látni, legalább több olyat fedezhetek fel, ami tényleg érdekelhet. Erről legközelebb. Lássuk, mit éreztem most fejelhetőnek.

Hanna: A film után valami nagyobb léptékű sorozatot vártam. A felütés még viszonylag tetszett, viszont az időhúzás már kevésbé. Nem mert merészebb lenni a történet és kockázatot vállalni. Így az évad közepén lelőttem végül. Igazából Mireille Enos és Joel Kinnaman egy sorozatban való újabb szereplése után keltette fel az érdeklődésem (The Killing óta nem láttam őket közös projektben szerepelni). Sajnos hamar sikerült el venni a kedvemet a folytatástól. Mikor egy jó alapötlet még nyolc részes évadnál se érződik elég érdekesnek, nem fog izgatni, később esetleg valami fejlődés várható.

A keselyű három napja (Condor): Rég láttam a filmet, így jó ötletnek éreztem, elkezdem a sorozatváltozatot. Izgalmas és pörgős volt az első évad. Viszont a második évadra kifogyott a szufla a történetből. És eléggé csalódás is volt, hogy nem igazán tudták kellően érdekesen felvezetni a folytatást. Utólag azt is megbántam, amennyi időt az első évadba fektettem, hiába volt érdekfeszítő végig, inkább a Redford-os mozit nézem újra, jobban jártam volna, úgy hiszem.

A bűn éjszakája (Purge): A filmekkel még el voltam. A sorozattól úgy érzem túl sokat vártam. Jobban érdekelt volna az egész éves tisztogatás háttere, mint megint azt nézem részeken keresztül, hogyan ölik egymást az emberek, miközben egyik szereplő se kapott kellő árnyalatot, hogy izgulhassak érte. A sznobizmust meg felesleges volt ennyire kiemelni, ami még inkább eltántorított a sorozattól. Három rész után feladtam.

Watchmen: A Snyder-féle film tetszett. A képregény se okozott csalódást, viszont mikor az HBO előállt a Lindelof féle sorozatos folytatással kicsit szkeptikus voltam a The Leftovers után. Eleve elvárták, mindenre emlékezek a füzet hasábjairól (polip-eső) vagy azonosuljak olyan karakterekkel, akikkel nem szimpatizálok. Így a pilot után egyértelmű volt, engemet nem fog érdekelni a folytatás. Amit nem is bánok. Sokat kért a sorozat, nekem keveset adott.

Run: A Mielőtt-trilógiát idézni megkívánó sorozat hasonló tematikája borította ki a bilit nálam. Két olyan szereplőt állítottak a középpontba, akiket képmutatásuk miatt egyáltalán nem lehet szeretni. Így meg nehéz egy olyan sorozatot objektíven kezelni, örülnünk kéne neki, hosszú ideje nem találkozott ez a két ember, minden pillanatukból az ellenszenv árad. HBO szereti az ilyen provokatív dramedy-t, amitől egyből rétegművé válik. Engemet nem lehet megfogni egy olyan romantikus szállal, amit nem tudok őszintén átérezni vagy elfogadni, mit is akarnak egymástól a kölcsönös szenvedés okozásán kívül. És az egész a nézőkön csapódik végül le.

Motherland: Fort Salem: Az alapötlet kifejezetten érdekes volt, boszorkányokat toborozni a katonaságba, így minden háborús győzelem garantált legyen. A sztori mégis a klisékből való építkezéssel próbálja megalapozni a sorozatot. És a folytatás se kínál semmi ígéretes fejlődést. Nem ez a sorozat fogja megreformálni Salem lakóinak életét.

Love Life: Sokat csodálkozhatnak, mit kereshet ez a sorozat a listán. Én is elismerem, egy minőségi darabról van szó, ahogy Anna Kendrick-et is bírom, mégis ez a szerelem és karrier közötti ingázás nem tudta hosszú távra lekötni a figyelmemet. Minden részben újabb lehetőség, újabb kapcsolat évadokon keresztül? Ez az a dolog ilyen formában, ami nem érdekel egyszerűen. Nem a kitartásról és az elköteleződésről szól, hanem egy folyamatosan váltakozó állomás egy biztos pont nélkül az életben és ennek a hátterét se bontják ki igazán. Annyiban kimerül, így döntött és kész, különösebb mélyebb magyarázat nélkül. Ez meg egy hosszú kálvária kezdete, amiből ki lehet szállni, mielőtt benne ragadnék.

A politikus (The Politician): Szatíra lévén, elvártam volna, jobban belemennek a politikusi lét csínjába-bínjába szórakoztató formában. Az egész túl stilizált lett Wes Anderson-os formában. Amivel nincs semmi baj, mivel minőségi munka. Ennek ellenére teljesen idegenen hatott számomra az egész történetvezetés. Még Gwyneth Paltrow erőteljes jelenléte se volt elég, hogy megbarátkozzak a sorozat egyes elemeivel (mint az arcunkba tolt PC). Sajátos humora még mosolyt se tudott belőle kihozni. És ennél távolabbi nem is lehetne tőlem ez a sorozat.

Netflix figyelemre érdemes sorozatai

Előző bejegyzésem a Netflix-es csalódásaimról szólt. Most azokat a sorozatokat szeretném előtérbe helyezni, melyeket toplistán nem igazán fog senki nálam látni. Nem azért, rosszabbak lennének, mint más Netflix-es szériák, inkább vagy nem ebben az évben mutatták be, vagy az aktuális évad csalódást nem okozott igazán, mégis le tudott kötni, a sorozatot végig kövessem. Jelezni fogom, melyikből volt új rész idén vagy nem. Lássuk, mik érdemesek további figyelemre.

Love, Death and Robots (idén nem volt új évad): Ennél eredetibb produkcióval az utóbbi időben nem igazán találkoztam. 18 animációs rövidfilmből álló 1. évad mindegyike különböző alkotók és grafikai stílust képvisel. A 2d-s rajzolástól a fotórealisztikus megjelenítésig minden megtalálható. A formátum még tartalmilag is magasan veri a mozgókép képviselőit. Sokszor disztópikus történeteivel és mély mondandójával képes felülemelkedni a hagyományos csattanóba fulladjon a koncepció. Ezen felül egyáltalán nem gyerekeknek való a rendkívül brutális ábrázolásmódja miatt. Egy-egy rész a horrorisztikus elemek mellett főként a fantasy és sci-fi elemekkel operál szépen. Ennek várom a legjobban a következő etapját.

Kingdom (idén volt új évad): Igazi meglepetés volt ez számomra. Koreai zombis sorozat nem gondoltam volna ilyen minőségben elkészülhet. Fényképezés nagyon szépre sikeredett (egy streaming sorozattól alapból elvárható). Történet vezetése és bármikor bármelyik szereplőtől búcsúzhatunk nemcsak a TWD-t utasította maga mögé, még a Trónok harcának is fityiszt mutat, hogyan is kell az élőhalott-problémát igazán rejtélyesen és ötletesen kezelni. Mindezt történelmi környezetbe helyezve a 16. század végén történő japán megszállás melletti járványhelyzeten csavarva egy szépet. Első két hatrészes évad egy nagy fejezetet zárt le szépen. Érdekel, mit hoznak ki a folytatásból.

Mindhunter (két évad után lezárult): A sorozatgyilkos profilozás alapjait ismerhetjük meg. Hogyan is helyezte az FBI pszichológiai alapokra a gyilkosok utáni kutatást. Jonathan Groff és Holt McCallany párosa nagyon jól működik és a kor hangulata is erőteljesen köszön vissza. Leginkább a Zodiákus mozira emlékeztet a történet mesélése. Jó pár erőteljes jelenetet kapunk az évadok folyamán. Nekem valamennyivel jobban tetszett az évadok közül az első, miközben a másodikat is igen kimagaslónak éreztem. Rá lehet sütni, hogy valamennyire érződik rajta a PC jelleg (legalábbis a második évadban), reálisan nézzük ugyanezek a mai problémák élénken jelen voltak a hetvenes években ugyanúgy és azóta semmi sem változott, ami elgondolkodásra ad okot.

You (idén nem volt új évad): Egyik legelborultabb koncepció az önámító főszereplőről, aki nem tartja magát bűnös léleknek. Kiszemeltjéről mindent kiderít és elkövet, hogy biztos minden klappoljon. Eszközei nem mindig kifinomultak. Áldozatát se kell félteni, amennyire önsanyargató, annyira kevésbé ártatlan. A második évad erre hatványozottan ráerősít, dexteri szintre emelve a cselekmény abszurditását. És ahogy azt befejezték a folytatásra különösen kíváncsiak leszünk. Nem igazán lehet objektíven megítélni ezt a sorozatot. Valahogy úgy érzed, nem tudod nem nézni.

Outer Banks (idén volt új évad): Eddig egy évaddal rendelkező sorozat látszólag a tinivonalon kíván haladni. Érdekes kincskeresős kalandnak ígérkezik, végül igen meglepő fordulatokban torkoljon. A Narancsvidékre emlékeztet első sorban, annál nagyobb léptékekbe halad a történet. Olyan finálét rakva le végül, várhatóan reboot-tal fogják feloldani a zárást. Mondhatni, nagyon érdekes irányt vázoltak fel a folytatásnak. Bármit még kihozhatnak belőle.

Marianne (egy évad után lezárult): Francia horror-sorozat minden zsánerelemet felhasznál, ne fulladjon unalomba. Nagyon jól működik a hangulat és a részek közötti hullámzást a mitológiai háttér felépítése zökkenti helyre. Számomra végig érdekes tudom maradni, a finálé lezárása valamennyire nyitva marad. Persze valaki meg tudja fejteni az utolsó jelenetet, választ kap egy felmerülő kérdésre egyaránt.

Baby (három évad után lezárult): Olasz sorozat az éjszakai élet viszontagságait igyekezne bemutatni, egy 13 reason why féle drámát ne várjunk tőle. Két főszereplő tinilány belekóstol az ősi mesterségbe. Nagyon sok lehetőség lett volna a szakma bemutatására a sorozatnak, mégsem mer olyan mélységekbe belemenni, hogy igazán ledöbbentsenek minket. Eljátszik a gondolattal, járhatnának rosszabbul is, mégis mindig megkapják tettük alól a feloldozást. És a legnagyobb hátránya a sorozatnak, a történet bátorsága és a mély lelki bugyrok feltárása. Így meg a témaválasztás csupán egy extra az iskolaélet mellett. Egyedül azoknak lehet megdöbbentő ez a sorozat, akik eddig burokban éltek. Catherine Hardwicke filmjére, a Tizenhárom-ra emlékeztet főként.

Into the Night (idén volt új évad): Belga poszt-apokaliptikus sorozat, melynek az a különlegessége, az egész évad egy repülőn játszódik. Érdekes a szereplőket figyelni, miközben velük együtt mit sem tudunk a külvilág eseményeiről, végig bizonytalanságba tart, hogy mi is történhetett, míg a levegőben tartózkodnak. Mindvégig fent tartja a történet a feszültséget a rejtély feloldásának várásával. És érdeklődésünk továbbra is megmarad, mit hozhat egy második évad.

Netflix felejthető sorozatai

Idén jó pár saját gyártású Netflix-es sorozatba belekóstoltam. Közülük akad pár, melyre időt is felesleges volt pazarolnom. Ezt két csoportra tudom bontani. Első sorban azokat szeretném vizsgálni, amelyekről az első részben vagy első évadban romlottak el teljesen valami, vagy úgy éreztem, nem tart sehova a történet, amelytől érdekes lehetne. Ezek a sorozatok az év végi összefoglalómból is kimaradnak, inkább külön bejegyzést szentelek nekik. A második fele az előző jó évada(i) után romlott el teljesen. Egyelőre kettő ilyen van. A bejegyzés végén ezekről is írok, az első évaduk mégis megérdemel egy ajánlást. Most lássuk, mit nem tudok ajánlani, hogy elkezdjétek.

Számomra teljesen érdektelen sorozatok:

Another Life: Elsősorban Katee Sackhoff miatt kezdtem bele a sorozatba. A történetvezetési szerkezete nagyon hasonló az Away-jel, mégis ez sci-fi-sebbnek tűnt elsőre. Az alapötlet érdekes volt, mégsem tudták lassan mivel kitölteni a játékidőt. Mikor be lengették a horror-t a sorozatba, máris felkaptam a fejem, ez sajnos egy Solaris-os féle lelkizés követte, ami után elengedtem a z egészet.

Chilling Adventures of Sabrina: Nincs semmi köze a kilencvenes évekbeli sitcomhoz. Annyi a párhuzam, ugyanaz a főszereplő neve és van egy macskája. Fél évadnyi esélyt adtam neki. Mondanom se kell, a felvezetés három részen át tartott, ami után végre érdekesnek tűnt a folytatás, az évad közepére teljesen lefojtották az érdeklődésemet. Igazából ez egy képregényadaptáció, mely erősen bővelkedik horror elemekben. Egyes karakterek és a tini háttér miatt könnyedebb hangvételűnek tűnhet a sorozat, úgymond milyen lett volna Harry Potter számára a varázssuli, mondjuk a Sátánnak kellett volna örök hűséget fogadnia. Nem volna semmi baj az egésszel, nem ilyen lassan bontakozna ki a történet. Így meg nem igazán éreztem a súlyát egyelőre az eseményeknek és már nem is fogom.

Cursed: Itt már az elején kibukott, valami nem stimmel teljesen. A fantasy műfaj úgyis gyengém, nézzük meg mi sül ki ebből. A pilot végére világossá vált, ezt a sorozatot nem fogom tovább nézni. A megvalósítás néhol elég gagyi. A történetvezetésről is elmondható ugyanez. Így nem futott be nálam nagy karriert a sorozat. Igazi csalódás volt végül.

Ratched: A Száll a kakukk fészkére közismert nővére kapott egy előzménysorozatot. Az American Horror Story készítőinek újabb darabjáról van szó, amire rárakták ezt a címkét, hogy valamihez kötni lehessen, ennek ellenére teljesen jelentéktelen végeredmény született. A főszereplő elszántsága, meg kapja, amit akar a pilot végére értelmet nyer, mégsem éreztem valami erőteljes koncepció áll az egész mögött. És semmi egyedit nem kapunk, ami miatt érdemes volna a végletekig kitartani. Egy rész után eldőlt részemről a sorsa, nem követem tovább.

La Révolution: Nagyon szépen megvalósított francia történelmi környezetű mini-sorozat, mely a zombijárványt nem a klasszikus feltámadó élőholtakkal kötötte egybe, inkább az előkelőséggel vont párhuzamot. Ennyiben ki is merül a sorozat. mivel klisé klisét követ és három rész után úgy éreztem, akármennyire hibátlan a köntös, tartalmilag nem tudja megüti még azt a szintet sem, minimális meglepetést okozzon, így meg nehéz bármit is elvárni a sorozattól.

The Liberator: Történelmi mini-sorozat a második világháború Piszkos tizenkettő jellegű csapatáról. A Kamera által homályosan jellegű megvalósítás sajnos semmi pluszt nem ad a megvalósításhoz. A klisés történet és karakterek nagyon fárasztóak már egy rész után. És egy rész után nem jutottam tovább a négyből. Elvileg a folytatásban bejön a flashback szegmens is (jelenlegi sorozatok 80%-ában, amit nézek ezen keresztül ismertetik meg a karaktereket). Így meg pláne nem erőlködöm vele tovább.

Ethos / Bir Baskadir: A This Is Us-hoz hasonló sorozat a török kulturális különbségek miatt lett volna érdekes. Túlságosan belementek a hétköznapi részletekbe. Mikor már azon elgondolkozom, láttam három rész alatt mellékhelységbe vagy tévé előtt ülő embert is egyaránt. Míg az életvitel egyediségeit nem nagyon emelték ki eddig, tényleg színesítsék a mindennapokat a nemzeti sajátosságok bemutatásával. Így meg nem igazán lehet fenn tartani az érdeklődést hosszútávon. Közben a Surdát idéző aláfestő zene nagyon nosztalgikus érzést váltott ki. Ez kevés volt, tovább folytassam.

Érdekes évad után felejthető új évad:

The Haunting of Bly Manor: Szellemes antológia horror sorozat első évadától (The Haunting of Hill House) még címben is elkülönül teljesen. A kapcsolódás olyan American Horror Story jellegű. Az előző évadban szereplő színészek egészen más karaktert játszanak az új sztoriban. Már a második évad előzetesében nem tűntek olyan erőteljesnek a horror-jelenetek, az első három részben még ezekből se kaptunk sokat egy végtelenül unalmas felvezetőn kívül. Az évad folytatása ezek után élből nem érdekelt. Az első évad erénye, ott van a könyv is mögötte, ami miatt működött igazán. És tipikus hiba, egykönyves regényekből készült sorozatból második felvonást akarnak, mikor az sikeres lesz. Itt is hasonló állt fenn. Hiába lesz teljesen új történet a harmadik évad, az se biztos, érdekelni fog. Számomra marad egy jól sikerült első évad kerek lezárással az emlékeimben.

The Gift / Atiye: Egy misztikus török sorozat vallási szállal egybekötve (olyan finoman felvázolva, mint a Messiah-ban). Egy régészeti ásatáson rejtélyes dolgok történnek. Mindez a főszereplőhöz és családja múltjához köthető. Rendkívül érdekes darab, addig a pontig míg a második évad irányát fel nem vázolták nekünk. És a félelmeim beteljesültek. A második évad eleje egy nagyon kényelmes, költségkímélő irányt vezetett fel. Az egész főként időhúzásnak tudható be, közben bőven lett volna lehetőség érdekesen bemutatni az új helyzetet. Elég tipikus és kiszámítható lett, ami után nem tudtam magam rávenni, ebből még egy adagot kérjek.

Milyen sorozatokat érdemes nézni?

Az elmúlt években igencsak átalakították a sorozatos szokásaimat a streaming szolgáltatók. És egyre több igazán minőségi és sokszor már filmszerű sorozatot láthatunk ezeken az oldalakon. Még egy nagy előny a hagyományos formátummal szemben, 8 vagy max 10 részes évadokkal rendelkezik szinte minden újabb sorozat és az epizódok ezen belül 30-70 között is mozoghatnak. Nem mindenki tud kiegyezni a heti adagolás eltűnésével, mivel az egész évad elérhető egy az egyben, ennek ellenére igyekeznek a szolgáltatók fenntartani egyes szériáknál a mai napig ezt az osztottabb heti kiszerelést. Viszont nagy előny a huszonvalahány részes évadok leredukálódtak az országos csatornákra, közben az újabb szérializáltabb darabokat ott sem igazán próbálják feleslegesen széthúzni, miközben akadnak olyan sztorik, melyeknek olykor a 8 rész is soknak bizonyul. Mióta nem olyan aktív a blog, mint korábban, így elég sok 2017-ben, 2018-ban, 2019-ben bemutatott sorozatot és évadot láttam (akad valamelyiknek jóval előbb volt az 1 évados premierje), mellette idei darabokból is jutott egy-kettő. Lássuk ezeket bemutatásuk sorrendjében akkor.

Az ember a Fellegvárban (The Man in the High Castle) (első premier: 2015. január 15.)

Philip K. Dick regénye alapján készült sorozat azt az alternatívát mutatja be, mi lett volna a nácik és a japánok nyerik a II. világháborút. Az alaphelyzet, a főszereplő egy párhuzamos világból származó felvételt lát, ahol úgy történt minden, ahogy a mi történelmünkben. A kópiák utáni hajsza és az igazságra való ráeszmélés mely mozgatja a két birodalmi erőt és alakítja a köztük kialakult konfliktus helyzetét. Az első két évad nagyon jól sikerült, míg a későbbi évadok már nem lettek olyan erőteljesek. Ennek ellenére érdemes végig nézni a teljes sorozatot.

A szolgálólány meséje (The Handmaid’s Tale)) (első premier: 2017. április 26.)

Azonos című regény alapján készült sorozat első évaddal fel is göngyölíti szépen alapjául szolgáló művet, így elég sok új lehetőséget biztosítva a sorozat íróinak, mégsem tudnak teljesen felnőni a feladathoz a későbbi évadokban. Egy fasiszta eszméknek teret adó jelent ismerhetünk meg, melyben a termékeny nőkkel elég kegyetlenül bánnak és ezt egy elég kifordított ideológiával leplezik. Különösen megrázó és lelkileg megterhelő képsorok mellett olyan szemet kápráztató, gyönyörű montázsokat is kapunk, miközben a sötét világkép kilátástalanság mindvégig a nyakunkon érezzük. Nem könnyű néznivaló, se női, se férfi nézők számára. Elisabeth Moss karaktere elég jól tükrözi a helyzetet, ahogy a lelki megaláztatás béklyójából próbál kitörni. Yvonne Strahovski meg elég hálátlan szerepet kapott, amit remekül hoz visszafogott játékával. Joseph Fiennes is elég meggyőző úri szerepben tündököl mellettük.

Krypton (első premier: 2018. március 21.)

Superman felmenőivel foglalkozó sorozat cseppet sem mondható unalmasnak. Megismerhetjük a társadalmi felépítést és a politikai erők működését. Ismert karakterek is felbukkantak ebben a két évadban. Végig lendületes akció sci-fi-ként funkciónál, melyben a családi intrikák se maradnak el. A műfaj kedvelőinek igazi kikapcsolódás. ahol megismerhetjük mind az El és Zod ház konfliktusait.

Lost in Space – Elveszve az űrben (Lost in Space) ) (első premier: 2018. április 13.)

Egy ’60-as évek sci-fi sorozatának újragondolása az űr Robbinsonok történetének. Főként családi kalandfilmnek tekinthető rengeteg sci-fis elemmel, különös lényekkel, világokkal és mindebbe beleágyazva az emberi gyarlóságot egyben. Szóval kapunk néhány kétes alakot is az epizódok során. A megvalósítás nagyon filmes és a hangulatra sokszor rátelepszik az ismeretlentől való félelem is egyaránt.

Az Úr sötét anyagai (His Dark Materials) (első premier: 2019. november 3.)

Sokat ódzkodhatnak Az arany iránytű mozi után, ez is egy újabb feledhető adaptáció lesz. Erre rácáfol mind a színészi játék és a történetvezetés. Szóval nem akármilyen fantasy darabról beszélünk (egy Narniánál jóval komolyabb feldolgozás, szóval senkit ne riasszanak el a jegesmedvék az évad közben). Elég sok helyszínes eleve az első évad és a szereplőgárda se akármilyen. Dafne Keen (Logan) nagyon jól hozza a szerepét, viszont Ruth Wilson (Luthet, The Affair) alakítása nagyon sokrétű, ahogy karaktere is. James McAvoy se nevezném unalmas figurának.

The Mandalorian (első premier: 2019. november 12.)

Tavaly ezzel a sorozattal indult a Disney+ streaming szolgáltatása. Nem vagyok Star Wars rajongó, azért az előzetesek után már az az érzésem volt, itt nem sajnálták a pénzt. Az epizódok látványvilága tökéletesen illik a filmekébe, mármint a megvalósítás is teljesen mozis. Talán a hangulata és stílusa inkább a westeren felé stagnál. Kellemes kikapcsolódás, mégsem a mély történetvezetés miatt fogja bárki is szeretni.

Vaják (The Witcher) (premier: 2019. december 20.)

Teljesen ismeretlen számomra a könyvek világa vagy a videojátékok, így a főhős kinézetén kívül nem sok kapaszkodóm volt ennél a különös fantasynál. Henry Cavill kifejezetten jól hozza a figurát. És Anya Chalotra játékát és karakterét is nagyon bírtam. Freya Allan meg annyira visszafogott és szürke volt, mintha ott sem lett volna. A történetvezetés a megszokott lineáristól eléggé eltér, az évad végére kirajzolódik az összkép. Van még hová bontani ezt a felvázolt világot.

Messiás (Messiah) (premier: 2020. január 1.)

A modern korunk vallási látásmódja és a csodákban való kételkedése remekül tükrözi a sorozatban felvetődő kérdéseket, napjainkban miként reagálnánk, megváltó urunk, Jézus Krisztus felbukkanna ismét napjainkban. Egyaránt szól ez a sorozat hívőknek és szkeptikusoknak. Ahogy bontakozik ki a sztori, annál inkább érezzük azt, hogy egyre több kérdés merül fel bennünk, amire leginkább saját magunknak adhatunk választ. Mehdi Dehbi megváltóként nagyon hiteles, miközben benne van a pakliban, szimplán egy szélhámos szemfényvesztésének lehetünk a tanúi. Michelle Monaghan-nel együtt próbálunk rájönni erre az igazságra.

Drakula (Dracula) (premier: 2020. január 1.)

A modernkori Sherlock alkotóinak újabb sorozata az erdélyi Drakula legendáját akarta bemutatni, mégsem sikerült formabontó ötlettel előállniuk, közben elég lett volna a z európai történelembe beleásniuk magukat. Amilyen ígéretesen indult az első rész, úgy rombolta porig a koncepciót ez a három rész. Még a horror műfajnak is egy szégyenfoltja lett csupán. Nem igazán sikerült semmi maradandót alkotniuk, közben lett volna a történetben potenciál. Kár érte.

His Dark Materials – Az arany iránytű könyvsorozatának adaptációja pótolhatja a Trónok harcát

Az HBO és a BBC új koprodukciója egy újabb látványos fantasy sorozatot hozott össze jövőre, melynek már láthatjuk az első képsorait.