Ilyen mikor nem képesek a szálakat normálisan felvezetni és egy rész alatt próbálnak szempontokon változtatni, az helyett, szép fokozatosan tennék. És mindezt próbálják komolyra venni, közben mi már rég nem tudjuk. Az előző unalmas rész után erre futotta az íróknak. Ehhez csak gratulálni lehet. Menthetetlenül a középszer áldozatává vált az évad, egyben a sorozat jövőjét illetően se bizakodom már semennyire sem. Ezzel meg rendesen betett az egésszel saját magának.
A karakterekről már rég lekopott az a szemernyi árnyalat is ami volt. Ezt legjobban a jellegtelen párbeszédeken érződik legjobban. Ezt meg nem igazán lehet kitenni az ablakba. Hiába egy fontos esemény felé tartunk, nem igazán érzem annak a súlyát. Csak az elemek egymásra vannak pakolva, hátha egyszer magától beindul az egész történet. Ilyen nemtörődömséggel meg nem fognak még régi önmaguk paródiájánál sem többnek tűnni. Tényleg furcsa volt látni a felsorakoztatott szituációkat látni nulla felvezetés nélkül. Ja, ez akar az lenni. Spoileresen folytatom.