Elmaradt sorozatzáró bejegyzések röviden

Az elmúlt években sok sorozatot búcsúztattam. Volt így is olyan köztük, utolsó részek elfelejtődtek, így csak kallódtak mostanáig. Akkoriban írás se született róluk. Most pótlásra kerülnek ezek a hiányosságok.

Sanctuary

Amanda Tapping sorozata, a különleges ritka fajok megmentéséről szólt és hozta a klasszikus Csillagkapus hangulatot és a kaszát követően tényleg egy korszak ért véget. Legalább a lezárás az új lehetőségeket számba vette és nem cliffhangerrel zárult végül a sorozat.

Eureka

A szórakoztató karakterek és a furcsa történet egy igazi tudományos sci-fi-t takart, ahol a szereplők balul elsült kísérleteik alapján próbáltak egy igazán fejlett jövőt létrehozni. Többszörösen változtattak az évadok alatt az alapfelálláson és a zárás is elég szépen lett megoldva. Mindenkit láthattunk viszont, ami egy hosszabb múltú szériánál alapelvárás. A SyFy a sorozat kaszálásával az utolsó mentsvárát is lerombolta. Azóta nem igazán sikerült nézhető sci-fit leraknia az asztalra, talán a jövőben majd.

Medium

A kreativitás a sorozat végéig fent maradt. A különös álmok minden téren ki lettek aknázva. A zárás igazi elvetemült húzásokkal volt teli. Nem értette az ember, most hova akarnak kilukadni. Fő, hogy meglegyen a dráma és a boldog vég együtt. Az egész folyamatnak akkor se volt belegondolva sok értelme.

Fringe

A sorozat tele volt jó ötletekkel, az évadok előrehaladtával saját magukat szorították korlátok közé az írók. Az utolsó évadban sok hülyeség volt már, ennek ellenére végig tudtam nézni, ha nem vittek végig jó ötletek, hanem közben elvetették. A lezárás, olyan amit vártunk, tökéletlen.

Merlin

Az elején az epizodikusság mellett már megkezdődött az átívelés, hogy a negyedik évadtól igazi szérializált minőségi fantasy-vá váljon a sorozat. Az utolsó évaddal az volt a gond, mivel előtte nem sokkal jelentették be a kaszát a további több évados tervek szépen felborultak és valahogy le kellett zárni a sorozatot. Így túl zsúfolttá vált a vége, mert minden fontosabb momentumot belepakoltak, az helyett, hogy újra forgattak volna bizonyos jeleneteket és egyenletesen elosztják az évadban az információmorzsákat.

Fringe – Ötödik évad megkezdve

Várakoztunk eleget. Végre visszatért a Fringe egy utolsó évaddal, ami szinte ajándéknak számít a rajongók felé, mind a készítők és a csatorna jóindulatából, hogy esélyt kapott a gyatra nézettség ellenére is, hogy pontot tehessünk a történet végére,  ami elég kevés sorozatnak adatik meg. Becsüljük meg és élvezzük a hátralévő részeket, amíg tartanak. Spoileresen folytatom.

fringe1

Bővebben…

Fringe – A negyedik évad elindult

A sorozat főcím színével ismét újított, amiből az újabb állapotokat kívánta vázolni nekünk, mert változások azok történtek bőven, a rész menete nekem mégis kissé átlagosan hatott és nem igazán éreztem dominálva a főszál irányvonalát, csak a kapcsolódási pontokat véltem felfedezni az évadnyitóban, amik inkább az eddigi ellentétek fokozására is szolgálhatna, ha már nem volnának ekkora hasadékok a bizonyos szereplők között. Spoileresen folytatom.

fringe-s4-1

Bővebben…

Fringe 3×15 – Vissza a gyökerekhez

A sorozat visszatérése óta csupa gyenge részt láthattunk. Lényegében a tavalyi év minőségi javulását előidéző alapokhoz kellett visszanyúlniuk a készítőknek, hogy egy érdekfeszítő részt láthassunk végre. A héten nem lesz új rész, de remélem jövő héttől javuló tendenciát mutat a sorozat, mert a hátralévő részek nézettsége nagyban befolyásolhatja a következő évadot, ami tényleg egy ajándék volna nekünk. De hiába a sok jóindulat a gyártótól és a csatornától, ha a ratting nem éri el a kívánt nézettséget. Spoileresen folytatom.

Fringe 3x15-1

Bővebben…

Fringe – Elindult a 3. évad

Tavaly is egy hasonló felvezetést vártam volna a sorozattól, mint az idei évadnyitóban, a középszer kezdés helyett, mert most tényleg sikerült felvezetniük az íróknak a 3. évadot, Oliviával a középpontban. Anna Torv színészi játékának esetlenségét már megszoktam és a színésznőt is megkedveltem. Amit az előzetes ígért megkaptuk és örömömre szolgált, hogy a részt a túloldalnak szentelték, nem pedig párhuzamosan foglalkoztak a kettővel, ez is jelzi azt egy jó évadnak nézünk elébe és Olivia újdonsült segítője is remélhetőleg még felbukkan, mert kedvelhető karakter volt, ha akadtak is kezdeti nehézségek, az együttműködés sikeresnek mondható volt, amire egy kis külső kényszer is rásegített. És a cliffhangert nem oldották fel az első felvonásban, az is további plusz pont, mert a dupla évadzáró elég gyatra volt a felépítését illetően, lehetett volna jobb is, főleg a felvezető részek távlatában, ahol a kemény dráma vonala is megmutatkozott. Eddig ezzel a kezdésesen nincs semmi kivetni valóm, mert idén valahogy az eddig látott visszatérők között is a nagy újra kezdéseket látok, ami egy remek évadot ígér, itt sincs másképpen.

Fringe-s3-e1

Igaz minden szereplő felbukkant azért a részbe, ha csak az alteregók formájában is és Walernatív karaktere is kezd kibontakozni az ördögi  tervévvel együtt, amit előző évad végén már megismerhettünk. Kérdés meddig sikerül elmenni-e, mert az új lehetőségei alapjait már a mostani epizódba lefektette, mert minden lépését előre megtervezte, szóval nem aggódok a folytatás miatt és itt éreztem talán először a sorozat egésze alatt, már nem kell fogni az írók kezét. Boldogulnak maguk is csak be is tudják-e tartani, amire vállalkoztak. Egy előnyös 7/10 biztosan jár a jelenlegi munkáért.