Family Guy 13×01 – Simpsonizálva

Megkaptuk a Family Guy-Simpsons crossover-t Seth MacFarlane tollából. Tekintve, ma már egyik sorozat se az igazi, olyan rosszul nem sült el ez az összeboronálás. A fő oka ennek az irónia jó felhasználása volt. Több helyen bele lehetne kötni az egészbe, az újrahasznosított poénok többnyire jól sültek el. Sokkal gyatrább végeredményre számítottam, mégis jót tett neki ez a körkép, hogy együtt láthattuk a szereplőket, nem is tudták rendesen kibontani a szereplők közös interakcióit rendesen (gondolok itt a női karakterekre főként). Talán ez a legnagyobb hiba, ami felróható a nagy találkozásból.

bscap0879

Hiába akarnánk szépíteni, nem lehetett volna semmi újat már ebből kihozni, akármelyik sorozat készítőire bízták volna projektet. Teljesen független készítők keresése nem igazán jellemző a tévés világában mikor crossoverről van szó. Azért piros pont volt az is, hogy tényleg valaki olyanra utaltak vissza, aki nélkül az egész műfaj nem létezhetne rajzfilmes berkeken belül. A majmolás mellett persze érződtek a szereplői különbségek, azért ennyire egyértelműsítetten és szájbarágósan tudtunkra adni, ami addig nem zavaró, míg nem erre figyelünk.

bscap0880

Mind a két sorozatot kedvelem, mégis tavaly a Family Guy-t hajszál híján múlt, ne kaszáljam, végül mégis megúszta a dolgot és nem a minőség javulás miatt. Egyelőre még rendszeres követője maradok, mivel tud, ha akar. És a túlzott beteg dolgok legalább az évadnyitóban úgy érzem mérséklődtek (nem volt belőlük hiány, legalább viccesek voltak ezek a jelenetek is többnyire). Egy valamit még megjegyeznék. Kicsit visszafoghatná magát Seth MacFarlane, utóbbi időben a beteges víziónációi egyáltalán nem viccesek és ez nem erre az epizódra él, hanem az előző két évadban, amit művelt.

bscap0881

Még a végére. Várom a Simpsons-Futurama crossovert, ami biztosan jobban fog sikerülni, mint ez. Most már csak a South Park vendégeskedése van hátra, mondjuk a Family Guy-ban szintén, mivel a Simpsons-ban túl harmatos volna vagy egy hármas crossover, mind a három sorozat dupla epizódot szánva rá, vagyis hat részen keresztül tartó sztori volna és mind a három sorozat írógárdája bedolgozhatna a gyártásba (itt is azt reméltem, de nem így volt). Ez úgyis álom maradt. A dupla hosszúságú összeeresztés meg egy 6,5/10 ért részemről.

The Simpsons vs Family Guy crossover – Karakterek együtt

Az évadnyitó mindkét sorozatnál egy közös crossover dupla epizód lesz. És a Simpsons alkotóinak másik (tavaly óta végleg kaszált) sorozatával a Futurama-ával lesz egy közös epizód az évad harmadik részben. Most mind a három sorozatról néhány rövid infót is megosztanék előbb.

Simpson család: Az első pop-kultáris sorozat, ami olyan mértékű népszerűségre tett szert, hogy a nézettségesés ellenére is mai napig műsoron van. Sokan már azt mondják, rég nem szórakoztató, aminek ellent kell mondjak. Igaz hullámzó a minőség, kreativitás és ötlet még mindig van a sorozatban. Akárki akármi mást mond.

Family Guy: Mint más sok hasonló animációs sorozat, ők is Springfield-nek köszönhetik a létezésüket. Egyszer már kaszát kapott még a sorozat az elején. Utána annyira bejött a nézőknek, hogy mégis folytatták. Jelenleg a legbetegebb humorral rendelkezik, ami olykor már egyáltalán nem tud vicces lenni, közben még  mindig van benne craft bőven, csak nehezen sikerül eltalálni az arányokat manapság. Van mit kijavítani.

Futurama: A jövőben játszódó sztori igen sokszínű volt a kezdetekben. A kaszák sajnos a minőségen is meglátszottak. Főként a DVD-s és Comendy Centralos korszakon érződött legjobban. Sajnos úgy esett, hogy egyelőre megint nem folytatódik a sorozat egy darabig. Talán végleg eltűnik a közelgő Simpsonos crossover után. Nem tudni. Örülnék a Netflix visszahozná legalább egy záróévadra, más eshetőség nem áll fent. Igaz, normális lezárásnak tekinthető az utolsó rész.

Bővebben meg jó pár közös karakterképet találtok!

the_simpsons_family_guy_2_crossover Bővebben…

The Simpsons vs Family Guy crossover – Elborultság a köbön

Megérkezett a nagy crossover maraton első előzetese a Simpsons-tól. Először a Family Guy vendégeskedik a negyed évszázada futó szériában. Egy hónapra rá a Futurama teszi szintén hasonlóan ugyanezt. Fryékat is jól lesz újra látni viszont (mivel tavaly kaszát kapott a sorozatuk a CC-n), ahogy a mostani előzetesben megnézhetjük, hogyan teszik tiszteletüket Griffinék Springfieldben.

Family Guy 12×08 – Jótétemény

Múlt hónap végén nagy port kavart a rajongók körében, hogy elspoilereztek egy fontos eseményt, amivel felkívánták rázni kicsit a nézettséget. A legbanálisabb megoldást előhúzva, persze hatásos, ha nem tudunk előre róla semmit. Az élménytől meg fosztva következett egy érdektelen lapos rész. Az aktuális tetszett, nem a humor túlzásba vitele miatt, ezt inkább spoileressége miatt a kép után osztom meg mindenkivel, akik látták a legfrissebb amerikai bemutató szerinti részt!

bscap0455

Bővebben…

Family Guy 12×06 – A legrosszabb döntés

Vannak dolgok, amiket néha meghúznak az írók. A novemberi sweeps a Family Guy-t se kerülte el teljesen és a rész pár órás elérhetősége után egyből elspoilerezték az egész epizódot a világhálón szépen, semmi meglepetést nem hagyva a rajongóknak, akik éppen még nem látták a legfrissebb kalandot. Utóbbi időben egyre gyakrabban futok spoilerekbe az aktuális produkciók megtekintése előtt, ezért egy írással is felhívtam az oldalamat látogatók figyelmét erre, hogy legyenek legalább ők toleránsak embertársaik felé. Egyik társoldal már a posztcímével lelövi a poént (szigorúan csak azoknak, akik látták a friss epizódot).  Rég néztem valamit végig ennyire kiábrándultan, mint az e heti epizódot. Ennek ellenére is gyengélkedik a sorozat egy ideje. A South Park csapdájába kezd esni a Family Guy is. Mostanában unalmas és száraz vagy kapunk néha annyira beteg epizódot, mely egyre ritkábban szórakoztató. Egyelőre, remélem nem véglegesítették ezt a húzást, amitől hangosak a blogok. Még év végéig kap egy utolsó esélyt a sorozat, hátha egy szórakoztató epizóddal zárják a 2013-as évet végül. Ha továbbra se tudnak valami tartós minőségváltozást produkálni, nem várom meg az elkódorgott fekete bárány tavaszi visszatérését se, hanem megy a folytatás lehetősége részemről a levesbe. Még pár gondolattal spoileresen folytatom!

bscap0419

Bővebben…

Family Guy – Elkezdődött a 12. évad

Az elmúlt években nagyon kereste magát a sorozat. Ami mostanra kialakult, főként az előző évadban éreztem, beteg poénok voltak dögivel, amik nem viccesek. Az évadnyitó visszafogta magát e téren és a másik hibájával jött elő, hogy kitalálnak valami történetet, ami valamerre kifut, mégsem volt elég kreatív az epizód tartalma, hogy igazán pozitívan lássam az összképet. Az utóbbi évben visszahozott gegek meg elég lapos lufik, így néha egy mosolynál többre nem képesek, ami elég baj.

bscap0326

A legnagyobb hiba, hogy a részekben felborultak azok az arányok, ami miatt évadokon keresztül szerettem a sorozatot. Mindig Peter van mostanában a középpontban, míg a többi szereplő lassan csupán elhelyezhető kelléké minősül vissza. Hiányolom az emlékezetes idézhető párbeszédekkel teli epizódokat, amik után az mondom, még jó párszor érdekel az adott epizód. Nem is emlékszem például értékelhető Stewie-Brian epizód mikor volt utoljára. Végesek a lehetőségek, még ezek sincsenek kihasználva rendesen, hanem egyes momentumok a végtelenségig koptatva. Seth MacFarlane már odáig jutott volna, hogy a kreativitása helyet, csak az egóját képes fényezni?

bscap0327

A változatos humor el kellene a sorozatnak hosszútávon, mert mostanában nem jönnek át a poénok. Érzem viccesek akarnak lenni, mégsem kellene minden egyes alkalommal a számba rágni ezt. Talán ez a legnagyobb baja a másik két sorozatának. Hál istenek a Flinstones emlékei nem lettek meggyalázva, közben kezdetben érdekelt volna, mit hoz ki belőle, elnézve, jobb is, így alakult, inkább a mozivásznon van jövője Seth MacFarlane-nek. Az epizódot meg egy 5/10-re értékelem.

Comic-Con 2013 Trailer – Visszatérő rajzfilmsorozatok?!

Maradt még pár elmaradt és befutott trailer és nem csak rajzfilmek, hanem rendes sorozat is kapott képregényes jellegű előzetest.

Banshee

Aki nem tudott betelni a teaserrel, itt egy kifejezetten animált előzetes a sorozat második évadjához.

Jöjjön két igazi várományos végül őszre a folytatásban.

Bővebben…

Family Guy 9×01 – Duplán mélyebb

Először felvázolnám, miért is szeretem ezt a sorozatot és tavaly mi veszett el belőle. Az első évad még ami nehezen indult be nálam, utána következő 5-ön széné röhögtem magam, a 7. évad is jó volt, csak éreztem már kissé önismétlés hibájába esik. Nálam a mély pont akkor is 8. volt. Szerintem sokan vannak így vele. Egyik hibája, hogy a történetfolyamot megszakító poénos pillanatok szépen kivonódtak a részekből, ami a humor egyik meghatározó forrását szolgálta. Utána jöttek a South Parkra jellemző történet konzekvenciák, aminek a poénok látták megint csak a kárát. A dupla részek és különkiadások sótlanságáról és mélypontjairól ne is beszéljünk, ami volt, hogy inkább undort váltott ki a nézőből, mint mosolyt.

fg-9x01

 

Az évadnyitó a tavalyit messze alul múlta ezzel a dupla résszel, mely egy mindenki által ismert klasszikust ölelt fel. Alig volt a játékidő alatt poén, de még el se tudtam mosolyodni. A 20 percesek a hibáik ellenére sokkal jobban működnek. Hiába volt a történet rendben és a végén kaptunk csavart is, ha az egész túl komor és komolykodóvá tette a jeleneteket, amit nagyobb mennyiségű borzasztón festő CGI-vel hangsúlyoztak ki, de azt is aláfestő zene nélkül. Ezer sebből vérzett az egész kamaradrámaszerűség, közbe nem lett volna szabad ennyire elcsúsznia MacFarlane-nek. Az American Dad eleve egy élvezhetetlen darab nálam, mert az unalmon kívül nem jön át semmi, de még a tihanyi visszhang is jobban ütött volna ebben a humorcsendben, amit a rész árasztott magából. Eddig a legrosszabb Family Guy mindennek felett, mert nagyon műfaj tévesztett irányba ment el a feeling. Legalább ez a kezdés lett volna korrekt, de nem, saját kardjába dőlt itt nekünk. 2/10, jövő hétre szedje magát össze a gárda, ajánlom!